December 2015

alt

A tanyák és az alföldi tanyás térségek megőrzését és fejlesztését célzó Tanyafejlesztési Programban idén közel 360 pályázat nyert az 1,4 milliárd forintos alapból. A támogatottak listája elektronikus formában elérhető a hír csatolmányában.

alt

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének támogatására a HUNG-2015 pályázat pályázati felületét 2015. december 14-én újból megnyitották.

alt

A Földművelésügyi Minisztérium a 2015/2016. tanévre vonatkozó, nappali tagozatos végzős tanulók számára kiírt Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek első fordulójával kapcsolatban teszi közzé intézetünk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatóját.

alt

A Herman Ottó Ünnepen szakmai műhelykonferenciával köszöntötték a vidékfejlesztők és környezetgazdák folyóiratát, az alapításának 30. jubileumát ünneplő A Falu című periodikát.

alt

V. Németh Zsolt és Mezőszentgyörgyi Dávid sajtótájékoztatón mutatták be az immár hagyományosan megjelenő, a hazai környezeti adatokat és tendenciákat, valamint a legégetőbb teendőket bemutató kiadványt.

alt

A kutatásban és tudományos ismeretterjesztésben kimagasló és példamutató tevékenység elismeréseként adták át a Herman Ottó Szellemiség Díjakat, amelyet „az Ember” és „a Közösség” kategóriában vehettek át a díjazottak.

alt

A Magyar Természetvédők Szövetsége, az Éghajlatvédelmi Szövetség és a Klímabarát Települések Szövetsége 2015. december 2-án konferenciát szervezett a „Hazai energetikai fejlesztések a közösségekért” címmel.

alt

A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti és Településfejlesztési Kara december 10-én konferenciát szervez Tájgondnokokkal a tájak fejlesztésért címmel, amelyen hazai és nemzetközi példákat mutatnak be.

Oldalak