Útjára indul az Agrárakadémia

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Mezőgazdaság Kft. szervezésében 2017. április 4-én Agrárakadémia néven nyílt konferenciasorozat indul útjára. A fórum az agrár-szakpolitikai irányvonalainak bemutatását és népszerűsítését célozza meg tematikus felépítésben minden hónap első csütörtökén.

Útjára indul az Agrárakadémia

A havi rendszerességgel megrendezésre kerülő fórumok nyitó eseményének témája a magyar élelmiszergazdaság jövőképe. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert követően, a délelőtt folyamán Csányi Attila, a Bonafarm Zrt. vezérigazgatója, Németh Tamás akadémikus és Kapronczai István nyugalmazott főigazgató tartanak előadásokat a magyar élelmiszergazdaság jövőjével kapcsolatosan. A rendezvény résztvevőinek – ágazati szereplők, kis- és középvállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek, a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézetei – a délutáni kerekasztal beszélgetések alkalmával lehetőségük nyílik a délelőtti előadásokkal kapcsolatban kérdéseket feltenni, illetve azokhoz hozzászólni, véleményt alkotni. A meghívó ide kattintva érhető el.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációs felület ide kattintva érhető el.

 

Forrás: Herman Ottó Intézet