May 2023

2023 áprilisában a repülőtéren egy nagy területre kiterjedő ürgefelmérést, majd ürgeáttelepítést végeztek azzal a céllal, hogy pontosabb képet kapjanak a repülőtér ürgeállományának térbeli eloszlásáról, másrészt az egyes gurulóutak szélesítése miatt az érintett területeken élő ürgéket áttelepítsék a repülőtéren belül, számukra biztonságos élőhelyre.

Idén is lesz Bringás Reggeli a Magyar Kerékpárosklub koordinálásával. A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. is csatlakozik a kezdeményezéshez: 2023. május 17-én 7 és 10 óra között várják munkatársaink a reggel munkába, iskolába igyekvő kerékpárosokat finom falatokkal és frissítővel a Campona melletti kerékpárútnál.

Megjelent a nemzeti értékek és hungarikumok népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására kiírt pályázat felhívása. A pályázati felület 2023. május 8-án délben nyílik, a pályázatok véglegesítésére/beküldésére 2023. május 22. 8 órától lesz lehetőség.

Az Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattal közösen, az Agrárminisztérium, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Kislépték Egyesület közreműködésével rendezte meg a „Helyi termék” rendezvénysorozat második rendezvényét 2023. május 3-án, Pannonhalmán, a Főapátság Dísztermében.

Félidejéhez érkezett a HungAIRy LIFE integrált projekt, amelynek eddig elért eredményeit mutatjuk be mai rendezvényünkön – mondta el köszöntőjében Bozzay Péter, a projektet koordináló Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője az önkormányzatoknak és a kormányhivataloknak szervezett workshopon.

April 2023

A kormány fontosnak tartja a hazai termelők munkáját, ezért mindent megteszünk azért, hogy a közétkeztetésbe és a vendéglátásba minél több hazai élelmiszer kerüljön – jelentette ki Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára, a Helyi termék programsorozat megnyitóján a Herman Ottó Konferencia Központban.

Egész nap tematikus programok várták az érdeklődőket, amelyekkel szerették volna felhívni a figyelmet a Föld megóvásának, a környezet és a természet védelmének fontosságára. Fotókiállítás nyílt a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Grassland-HU LIFE integrált projektje kapcsán hirdetett fotópályázatának legjobb képeiből.

A 2022/2023-as tanévben az Alföldi ASZC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum adott otthont az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében megrendezett erdésztechnikus tanulók Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének döntőjének, amelyen az ország hagyományokkal rendelkező erdész iskolái képviseltették magukat.

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. pályázatot hirdet Képzési Igazgatóságán tördelő-grafikus munkakör betöltésére, határozatlan időre. A jelentkezési határidő: 2023. május 10.

2023. április 17. és 19. között Makón rendezték meg az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében a mezőgazdasági gépésztechnikus tanulók Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének döntőjét. A megmérettetésen 18 tanuló vett részt, és adott számot tudásáról.

Oldalak