Mátraterenyei erőmű másodfokon

Másodfokra kerül az engedélyeztetési eljárás. A környezetvédelmi felügyelőség első fokon elutasította mátraterenyei erőmű engedélykérelmet.

A beruházó Első Nógrádi Erőmű ZRt. megfellebbezi az elutasító határozatot. A Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2009. decemberben első fokú határozatában elutasította az Első Nógrádi Erőmű ZRt. engedélykérelmét.

Az ENE célja volt, hogy az erőmű a lakosság és a civil szervezetek véleményének figyelembe vételével, a környezet- és egészségvédelem szem előtt tartásával valósuljon meg. Ugyanezt a célt szolgálja az előkészítés és engedélyeztetési folyamat, amelyet a hazai jogszabályok előírnak számunkra. A leendő erőmű megépítésének feltétele a környezetvédelmi engedélyeztetés lefolytatása és annak eredményeként a szükséges engedély megszerzése.

Az előkészítés első lépéseként elkészíttették az ún. Előzetes Vizsgálati Dokumentációt. Amennyiben az illetékes hatóságok jóváhagyják az ebben szereplő elképzeléseket, megindulhat az engedélyeztetési eljárás. Ennek során el
kellett készíttetni a vonatkozó környezeti hatásvizsgálatot, és be kell szerezni a szükséges engedélyeket.

A hatóság a Mátraterenye külterületére tervezett szén és biomassza tüzelésű erőmű létesítésére vonatkozó engedélykérelmet azt követően utasította el, hogy a huszonhárom megkeresett szakhatóság közül négy nem támogatta a beruházás megvalósítását. Az Első Nógrádi Erőmű ZRt. mindenképpen élni kíván fellebbezési jogával, mivel a felügyelőség az eljárás során eljárási és formai hibákat követett el.

*

Roma közmunkaprogram indulhat

A Közmunkatanácsa kiírása alapján Bátonyterenye kistérségéhez tartozó települések pályázhatnak meghívásos roma közmunkaprogram keretében.

A Bátonyterenyei kistérséghez tartozó települések közül 160 Fő foglalkoztatására nyílik lehetőség. A romák munkaerő-piaci reintegrációja érdekében először indul olyan meghívásos közmunkaprogram, amiben csak romák dolgozhatnak. A pályázat határozott idejű munkalehetőséget teremt a regisztrált, roma kisebbséghez tartozó álláskeresők, köztük legalább 50%-ban rendelkezésre állási támogatás jogosúltjai számára úgy, hogy értékteremtő munkájukkal a térségi célok érdekében végzik. A pályázatot konzorcium keretében adhatják be.

Beadási határidő 2010. január 4.

Kiemelt feladat a folyó hullámtér tisztítás, ár- és belvíz - öblözet rendbetétele. Irat-digitalizálás – a közmunkások papíralapú iratokat számítógéppel digitalizálnak „@” - hozzáférési pontokon munkahelyek kialakításával. Egy digitalizáló pont létszáma 10 közmunkás. A pályázó által a lakókörnyezetben fontosnak tartott, és mindenképpen a romák környezetéhez, ellátásához kötődő tevékenység ilyenek például: lakókörnyezet rendbetétele, szemét elszállítása. Ezt a program során fenn kell tartani.

Ha a lakókörnyezet állapotában nem következik be a pályázatban vállaltak szerinti havonkénti változás, akkor a
támogatás folyósítása megszüntethető.

*

Digitalizálnak a közmunkások

A 2010-es közmunkaprogramokról először adott tájékoztatást a Szociális és Munkaügyi Miniszter Herczog László, valamint Sándor László, a Közmunka Tanács elnöke. A helyszín az egyik leginkább rászoruló, leghátrányosabb helyzetű kistérség, a bátonyterenyei volt.

Tavaly december 11-én írták ki, azt a roma közmunkapályázatot, melyet 2010.január 15-én meg is kezdtek a kistérségben 240 fővel. A közmunkásoknak köszönhetően a nyugdíjadatok számítógépre kerülnek, a ez a jövőben megkönnyíti a nyugdíjak megállapítását. A térségben 90 fő 9 munkaállomáson végzi ezen tevékenységet. Bátonyterenyén 40 fő felvétele történt meg a romák lakta településrészek rendbe tételére.

Célja: a telepeken vagy telepszerű lakókörnyezetben élő, a környezetet és az egészséget veszélyeztető tényezők visszaszorítása, illetőleg megszüntetése. Ezen belül például a telepek illetve telepszerű lakókörnyezet nagytakarítása, rágcsálóirtása, a telepen illetve a környezetében található elhagyott hulladék összegyűjtése és elszállítása, a felszíni vízelvezető rendszer (árkok, átereszek, stb.), utak, járda kialakítása, rendbetétele és az így felszabadult területek (közösségi célú) hasznosítása. pl.: pihenőpark létesítése.

A programban fő célkitűzés még a Zagyva megtisztítása. A meder nád és cserjeírtása. Régóta foglalkoztatja a szakmát, hogy szükséges-e fenntartást végezni a vízfolyásainkon, hogy az időnkénti beruházási jellegű beavatkozások elégségesek-e ahhoz, hogy a vizek kártétel nélküli elvezetése megoldható legyen.

A megítélésünk szerint a vízfolyások fenntartása minden évben fontos, folyamatosan kell végezni. Több olyan tényező van az anyagiakon kívül, mely ezt teszi szükségessé. Nem elhanyagolható, hogy a fenntartandó felületen elszaporodó
gyomok a környező mezőgazdasági kultúrákat gyomosítják, így csak többlet ráfordítással lehet szakszerű termelést
végezni. A kaszálással az allergiát okozó gyomok eltűnnek, ezzel a környezetben levő emberek életét tesszük elviselhetővé. A gyommentesen tartott vízfolyás esztétikailag is kellemesebb, mint az elhanyagolt, gazzal, dudvával
fertőzött terület.

*

Konferencia az oktatásról, a gyermekekért

A Miniszterelnöki Hivatal, Bátonyterenye városa és a többcélú kistérségi társulás, valamint az MTA Gyermekszegénység Elleni Program közösen "Lehet jobb a gyerekenek" címmel konferenciát szervezett október 16-17-én az Ady Endre Művelődési Központban.

A kétnapos rendezvényen az esélyegyenlőséget növelő óvodai-iskolai jó gyakorlatokról osztották meg tapasztalataikat a résztvevők. A programsorozat első napján zsúfolásig megtelt a művelődési központ nagyterme, az ország négy régiójából érkeztek a konferenciára. A jelenlévőket Lavajné Dóka Éva, a város polgármestere köszöntötte elsőként.

Jó érzés, hogy a gyermek szóra ennyi ember mozdul egyszerre, hiszen nemcsak a város és a kistérség, hanem az ország minden tájáról érkeztek szakemberek, pedagógusok, akik tudják azt, hogy a jövő a gyermekekről szól - fogalmazott a polgármester, hozzátéve: - Azért fontos ez a konferenci, mert a mindennapi életünkben rengeteg problémával szembesülünk, ezeken az összejöveteleken megismerhetjük mások gondjait, rájöhetünk arra, hogy az ország más részeiben a pedagógusok ugyanazokkal a gondokkal küszködnek.

Ezt követően Darvas Ágnes, az MTA Gyerekszegénység Elleni Program helyettes vezetője mondta el nyitóbeszédét. Kifejtette, hogy a konferencia egyetlen témára, az oktatásra koncentrál, ami nem véletlen. - A program olyan szolgáltatásokat és fejlesztéseket próál elősegíteni, amely a gyerekek tágabb környezetére, és minden életkorára koncentrál. Ezzel együtt tudjuk, hogy az oktatás területénnek nagyon komoly fejlesztések és változások, akkor az a cél, hogy legyen jobb a gyerekeknek, veszélyben van - mondta Darvas Ágnes, hozzátéve:

Az ország különböző területein nagyon jó gyakorlatok vannak, amelyek bizonyítják, hogy lehet tenni az esélyegyenlőség érdekében, a szegregáció ellen. A mai konferencia célja, hogy ezeket a lehetőségeket megbeszéljük. - Két éve született meg az a gyermekesélyprogram nemzeti stratégia, és az az önkormányzati terv, amely arra hivatott, hogy ezt a stratégiát végrehajtsa - hangsúlyozta dr. Kovárik Erzsébet szociálpolitikai szakállamtitkár, hozzátéve: - Egyik legfontosabb üzenete: nagyon sok munka, rengeteg összefogása, tapasztalata és ötlete szükséges a végrehajtáshoz, azonban nagyon lassan érnek meg a sikerek. Mint mondta, az Európa Tanács tagállamai a napokban tartják a 8. kerekasztal-beszélgeést a szociális kirekesztésről és a szegénységről, majd egy ehhez kapcsolódó felhívásból idézett: "Soha ilyen fontos nem volt még, hogy a gyermekszegénységről beszéljünk.

A gazdasági válság következtében felerősödött a szociális kirekesztés. Soha nem volt fontosabb erről beszélni, és nincs megalkulvás, a gyerekekbe be kell ruházni. Tanuljunk egymástól, fontos hogy tudjuk, mások hoyan próbálják megoldani a nap, mint nap eléjük tornyosuló problémákat." Az érdeklődők a két nap folyamán számos előadást hallgathattak meg a témával kapcsolatban és különböző szekcióüléseken is részt vehettek.

(Forrás: Nógrád Megyei Hírlap, 2009. október 20., KEDD XX. ÉVFOLYAM, 243. SZÁM)

*

Újabb turisztikai célú fejlesztés indul az Ősvilági Pompeiben, Ipolytarnócon

Az 1995-ben Európa Diplomát elnyert Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület az utóbbi évek nagyszabású fejlesztéseinek köszönhetően egyre többet mutat meg a 20 millió évvel ezelőtti világból. Duska József, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője elmondta, hogy 2009. december 1-jén indul a turisztikai célú fejlesztés második üteme.

A több mint fél milliárdos ráfordítású fejlesztés az Új Magyarosrzság Fejlesztési Terv, illetve az Észak-magyarországi Regionális Operatív Program keretében valósul meg. A tervek szerint 2010 júliusának közepére kialakítanak egy miocén erdőt, ahol a több millió évvel ezelőtti növényi flóra ma fellelhető utódait mutatják be. Az arborétumban gyaloghidak, padok, kerti ösvények kerülnek kialakításra. Az akkori állatvilág a korabeli ősállatok élethű szobrain keresztül kerül bemutatásra. A beruházás keretében lombkoronasétány, valamint étterem és új pihenőhelyek is kialakításra kerülnek.

*

Karácsonyi ünnepély jubileummal Mihálygergén

2009. december 20- án Mihálygerge Község Önkormányzata karácsonyi ünnepélyre és a Dobroda Hagyományőrző Együttes 20 éves jubileumi ünnepségére várta az érdeklődőket a József Attila Művelődési Házba. A rendezvényen a mihálygergei óvodások, a Csini-tini Mazsorett Csoport, a Dobroda Hagyományőrző Együttes, a Tücsök Népzenei Együttes, az Ipoly Néptánc Együttes és a Jázmin Egyesület tánckara is műsort adott, valamint Kicsiny Lászlóné és hangszeres szólisták is színpadra léptek. Az ünnepségen adták át a 2009. évi Mihálygergéért Érdemérmet és a Mihálygerge Kultúrájáért kitüntetést.

Forrás: Bátonyterenyei HVI, Salgótarjáni HVI

Cikk megosztása