Amennyiben Ön tudja, hogy jelenleg hol található, ki állítja elő, ki forgalmazza a keresett terméket, kérjük, jutalom ellenében jelentkezzen! A visszaigazolt ajánlók az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó keretein belül megrendezésre kerülő Hús- és húskészítmények világbajnokság vidéki helyszíneire szóló, kétszemélyes belépőjegyekkel gazdagodhatnak.

Tizenkét hazai helyszínen mérettetnek meg a hús- és húskészítmények. Igazi fesztiváli hangulatban, hazai és nemzetközi szakértők, fogyasztók döntései alapján, augusztus 21-én a Budai Várban hirdetjük ki, hogy mely termék lett 2010. legjobb vadhúsa, illetve vadhúsból készült élelmiszere.

Kérésére a tanúvédelmi programunkba bevonjuk és így, a többi tanútól cserébe Ön is megtudhatja, hogy melyik termék a legesélyesebb a világ legjobb disznósajtja, halászati terméke, tepertője, szalonnája, felvágottja, virslije, füstölt pácolt húskészítménye, sertés hús alapanyaga, kecske- juhhúsa, kenőmájasa, baromfi húsa, baromfi terméke, sonkája, hurkája – mindösszesen a világ legjobb hús és húskészítménye 2010. díjra!

Tehát amennyiben Ön tudja, hogy jelenleg hol található, ki állítja elő, ki forgalmazza a keresett terméket, ismételten kérjük, jutalom ellenében jelentkezzen!

Mit kell tennie?

1. Amennyiben ismeri az előállító vállalkozást és a termék nevét, kérjük, elektronikus levélben írja meg nekünk a vállalkozás és a termék nevét, jellemzőit az [email protected] címre. Az email tárgyába írja be, hogy „vadhús”!

2. Ha közvetlenül ismeri az előállítót, feltétlenül hívja fel a figyelmét arra, hogy jelentkezzen Magyarország legnagyobb élelmiszerlánc rendezvényének helyszíneire. (Versenykiírás: http://events.foodlawment.com/downloads/versenykiiras.pdf)

3. Ha csak a beszerzés helyét ismeri, kérjük, adja meg az adott húsbolt, hús-szakbolt, áruház címét, az adott termék nevét és küldje el nekünk az [email protected] címre. Fontos! Az email tárgyába írja be, hogy „vadhús”!

4. Ha Ön ismerője egy igazán különleges vadhús-étel receptjének – s az nem titkos - kérjük, küldje el nekünk a receptet, hogy etalonként a weblapjainkon közzé tehessük, s reméljük versenyzőként – természetesen ingyenesen, a mi VIP vendégünkként – Ön be is mutatja a saját vadhús-étel elkészítésének módját Szegeden, ahol kóstolóval is alátámasztja a recept különlegességét. Kérjük, hogy az adott termék receptjét, esetleg fényképekkel együtt küldje el nekünk az [email protected] címre. Az email tárgyába kérjük, hogy írja be „vadhús”!

5. Az ajánlók ajánlatai alapján az első öt előállítónak ingyenes kiállítói helyet biztosítunk Szegeden – a Vadhús Világbajnokság színhelyén.

6. Az ajánlók közül a tizenkét helyszínen, 100-100 visszaigazolt, hibátlan ajánlatot, receptet beküldő részére, személyenként 2-2 ingyenes belépőt biztosítunk a hús és húskészítmények világbajnokság helyszíneire.

Mindezek mellett, ha valami finom vadhús-ételt evett vagy kóstolt bárhol a világban, vagy már készített ételeket az ott vásárolt vadhúsból, van információja, netán nem ízlett a termék, most elmondhatja véleményét a világ vadhúsairól és készítményeiről. Értékeljen pontokkal 1-től 10-ig, és szövegesen is, ha kész, küldje az [email protected] címre. Fontos! Az e-mail tárgy rovatába írja be, hogy „vadhús”!

A lényeg, hogy végre kiderüljön, melyek a világ, az ország legjobbjai!

Kedvcsinálóként töltsenek le egy korabeli, az 1600-as évekből fennmaradt receptet a Csatolmányokból!

Forrás: AgrárUnió

Cikk megosztása