Nemcsak nemzeti ételeink, de hagyományaink és egyéb hungarikumaink is a középpontba kerültek az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ szervezésében megvalósult szakmai rendezvényen, ahol Bartos Mónika országgyűlési képviselő, a Parlament Fenntartható Fejlődés Bizottságának tagja a készülő hungarikum törvényről beszélt.

Az előkészítő munka ismertetése során elmondta, Dr. Medgyasszay László és dr. Simicskó István előterjesztése alapján született – „Hungarikumok védelmében” munkacímmel – egy határozat, amelyet az Országgyűlés elfogadott. E határozat kötelezi a megyéket, a régiókat és a mindenkori kormányt az értékek regisztrálására, azok kétévenkénti ismertetésére. A hungarikum fogalmának meghatározása során a fő cél az volt, hogy a definíció minden területet lefedjen, magába foglaljon minden lehetséges kiemelt értéket, piaci és szellemi alkotást, életművet egyaránt. A munkaanyag a következőképpen határozza meg a hungarikum jelentését:

A hungarikumok olyan sajátos föld alatti, föld feletti természeti kincsek, szellemi és tárgyi termékek, növények, élőlények, melyek tulajdonságai között lényeges és kiemelkedő a magyar nemzeti jelleg, sajátosság, és minőségükkel, különlegességükkel öregbítik hírnevünket, növelhetik megbecsülésünket szerte a világban. A hungarikumban, az értékben, az értéket teremtő emberben, közösségben életerő van, nemzetközösséget erősítő, gyógyító balzsam. A sikerélmény pedig ösztönző erő, példázat, egészséges önbizalmat ad, ez pedig megsokszorozza a közösség életerejét.

A szakmai munka következő jelentős állomásaként márciusban Lezsák Sándor országgyűlés alelnök javaslatára, Birinyi József vezetésével megalakult a hat tagú Hungarikum Munkacsoport, amely a hungarikum törvény kidolgozását tűzte zászlajára. „A munkacsoport szerint az értékrendszer piramis-szerűen épülne fel – ismertette Bartos Mónika –, ebben az alulról felfelé építkező rendszerben a helyi, megyei, regionális, nemzeti értékektől haladnánk a piramis csúcsán szereplő hungarikumokig”. Hozzátette, a „piramis felépítésében” számítanak az állampolgárok aktív közreműködésére. Mindenkinek lenne lehetősége arra, hogy az általa fontosnal tartott értéket megismertesse a helyi közöséggel.

Az értékekkel, hungarikumokkal foglalkozó törvény előkészületei jelenleg is folynak, a munkacsoport folyamatosan egyeztet a tárcák képviselőivel. Ezért a felépítésről, a módszertanról később tudunk tájékoztatást adni.

Cél, hogy egy mindannyiunk által megismerhető, hozzáférhető Értéktár készüljön el, benne nemzetünk büszkeségeivel, amik eddig is túlélésünk és önazonosságunk részei voltak, és ha megőrizzük és ápoljuk őket, azok lesznek a kihívásokkal teli következő évszázadokban is.

Bartos Mónika előadása kapcsán elhangzott, a gyermekeket, fiatal felnőtteket arra kell ösztönözni, hogy elsősorban ne a külföldi élelmiszereket vásároljanak, fogyasszanak. Fontos, hogy tisztában legyenek például egy szál gyulai kolbász, vagy egy tál vecsési savanyúság értékével – ezáltal pedig hozzájáruljanak a hazai termelők fennmaradásához, a hazai munkahelyek megóvásához. Az országgyűlési képviselő válaszában rámutatott, a munkacsoport célja ezen észrevételekkel összhangban az, hogy a hungarikumokat ne kizárólag múzeumokból ismerjék a magyar emberek. „Hiszem, hogy a közösséget csak így tudjuk formálni” – szögezte le Bartos Mónika.

Forrás: umvp.eu

Cikk megosztása