Szilvából készült az első adómentes vasi pálinka

Birkás István győrvári főzdéjének üstjében főzték le hétfőn az első, jövedéki adómentesen előállított vasi pálinkát. Az üst alá V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár gyújtott be.

Pálinkás jó reggelt! üdvözölte vendégeit hétfőn reggel győrvári főzdéjében Birkás István. A Birkás Pálinka Kft. telephelyén főzték le ugyanis az első olyan vasi pálinkát, amely után nem kell jövedéki adót fizetni.

A rendelkezés révén, amely lehetővé teszi, hogy a 18. életévüket betöltött személyek saját, vagy vásárolt gyümölcsből - kizárólag saját fogyasztásra - évente 50 liter 86 fokos párlatot adómentesen állíthatnak elő. (Ez a mennyiség 50 fokos pálinka esetében 86 liter, 43 fokos párlatnál pedig 100 liternek felel meg.) A liberalizáció nem csak a magánfőzést engedélyezi, de a fent említett mennyiségekig a bérfőzetés esetében sem kell megfizetni a jövedéki adót.

Az első győrvári bérfőzető Marton Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke volt, aki visszajáró főzetőként saját szilvájából készíttetett pálinkát. De ott volt a főzdében Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke is, aki elárulta: kora reggel már járt egy vasi pálinkafőzdében: a gyümölcstermesztéssel is foglalkozó vönöcki Buti Károlynál, akitől lekvárnak való szilvát vásárolt. A legjobban - minden bizonnyal - V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár izgult, az ő nevéhez fűződik ugyanis a pálinkaliberalizációval kapcsolatos jogszabályok előkészítése és végig vitele. Így érthető módon szívesen vállalta a háziak felkérését, és örömmel gyújtott be az üst alá.

"Egy csepp pálinkában benne van az egész magyar történelem és a vidéki ember izzadságos munkája" - mondta pohárköszöntőjében az államtitkár. V. Németh Zsolt hangsúlyozta: olyan falvakat szeretnének látni Magyarországon, amelyekben az emberek felszedik a gyümölcsöt a fa alól, mert érdemes. Hozzátette: szeretné, ha ez a Hegyháton lévő gyümölcsösökben is így lenne.

V. Németh Zsolt úgy véli, a pálinka mint a nemzet itala igazi összetartó erővé válhat. Birkás István elmondta, hogy az előjegyzésekkel teli naptáruk arról tanúskodik, hogy nem kell különösebben aggódniuk a bérfőzőknek, hiszen az emberek továbbra is szívesen viszik bérfőzdébe a gyümölcsüket vagy a cefréjüket, hiszen mostantól féláron főzethetnek pálinkát.

Forrás: vasnepe.hu

*

Gépipari Innovációs Központ nyitotta meg kapuit. Klaszterek előnyben!

Zalaegerszeg - Gépipari Innovációs Központ nyitotta meg kapuit a zalaegerszegi Inkubátorházban, amely otthont ad a Pannon Fejlesztési Alapítvány által koordinált Pannon Mechatronikai Klaszternek, továbbá itt működik a térségi gépipari K+F projektek előmozdításában szerepet vállaló Technológiai Centrum is.

Gyutai Csaba alpolgármester, az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: "A cél az volt, hogy a térségben működő gépipari vállalkozásokat összefogjuk, olyan erőt állítva ezzel fel, amely a gazdaságfejlesztésben és az innovációban megkerülhetetlenné teszi a várost. Hosszú út vezetett odáig, hogy ma innovációs központot avathatunk. Az innovációs központ lehetőséget biztosít a klaszter mögött álló mintegy 100 vállalat számára saját innovációs tevékenységük kiterjesztésére, s ebben partnerünk lesz a Nyugat-magyarországi Egyetem is.Olyan mérőeszközök beszerzése történt most meg, amely a vállalkozásoknak egyenként beszerezni talán nehézkes lett volna. Természetesen az is a célok között szerepel, hogy bármilyen nagyobb befektető érkezésekor ezt a 100 vállalatos erőt, szakértelmet be tudjuk mutatni." Manninger Jenő, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke elmondta: a regionális tanács fő célkitűzése, hogy a Szombathely-Zalaegerszeg-Nagykanizsa tengelyt megerősítse, ebben pedig a klasztereknek igen nagy szerepe lesz. A 300 négyzetméteres területen lesz egy műszaki szolgáltató és kutatóműhely, valamint egy ipari mérőlabor - utóbbi a Nyugat-magyarországi Egyetem Gépészeti és Mechatronikai Intézetével közös működtetésben. Mindezeken felül pedig a központhoz tartozik még egy 40 fős ipari konferenciaterem is, ahol a megnyitó után máris elhangzott az első előadás: dr. Cséfalvay Zoltán tartott előadást az Új Széchenyi Tervről.

*

Hozzák-viszik az időseket

Zalalövő-Zalaistvánd - Két új autót szerzett be pályázati támogatással a Támasz intézmény. A szociális feladatok ellátásához szükséges kocsik a zalaistvándi és a zalalövői telephelyre kerülnek. A Támasz intézmény a zalaegerszegi és az őrségi kistérség nyolcvannégy településén lát el szociális alapszolgáltatási feladatokat, szervezi többek között a házi segítségnyújtást, és biztosítja a szociális étkeztetést. A közelmúltban pályázati támogatást nyertek a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól a zalaegerszegi, zalaistvándi, zalalövői és tófeji telephelyek infrastrukturális fejlesztésére, az épületek korszerűsítésére, valamint 840 készülék beszerzésére a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátásához.

Az 59,4 millió forintos támogatással lebonyolított, 66 milliós programban képzések és eszközbeszerzések is szerepeltek, s ennek keretében vásárolták meg a két autót közbeszerzési eljárás lebonyolítása után. A 8 +1 személyes Fiat Scudo-t több mint 11,7 millió forintért vették az Autó Lábodi Kft.-től, s ugyanettől a cégtől szerezték be az ötszemélyes Fiat Punto-t is, közel 3,9 millió forintért. Előbbi Zalalövőre, utóbbi Zalaistvándra került. A kocsikat Vertetics László, a zalaegerszegi kistérségi társulás alelnöke és Szintén László, a kistérség munkaszervezetének vezetője adta át Kissné Jandó Nikolettnek, a Támasz vezetőjének. A járművekkel többek között az időseket látogatják vagy szállítják, de a beszerzés megkönnyíti a szociális étkeztetés feladatainak ellátását is.

*

Vasvár: erősítenék a vallási turizmust

Teljesen megújul a történelmi domonkos kolostorudvar Vasváron. A vasvári, történelmi domonkos kolostor udvara e hetekben, köszönhetően egy több száz milliós, a város számos más pontját is megújító sikeres pályázatnak, teljesen megújul. Az udvaron három nagy fa maradt állva, e köré jönnek majd a mediterrán jellegű növények, közte levendula, rozmaring, csombor. Az udvarra vezető kis átjárók, a környező nyílászárók is megújultak (a tetőzetet korábban teljesen lecserélték). Tudvalevő, hogy Vasvár Vas megye alapvárosa; itt székelt a káptalan, innét irnyították a vármegyét. Itt nőtte ki magát az a vallási központúság, amely máig kisugároz. Nem csoda hát, hogy - információink szerint - a szombathelyi egyházmegye is erősen pártolja a város vallási nimbuszának helyreállítását, egyfajta értékmentést-teremtést is végezve. Kovács Tilda szerint a megújuló udvaron komolyzenei koncertek, előadások, alkalmi, egyházhoz köthető kiállítások, bemutatók és más rendezvények tarthatók. Méghozzá kapcsolódási lehetőséggel. Ugyanis a szomszédban, a volt Szent Erzsébet templom helyén is ügyködnek a munkások. Itt egy vadonaúj rendezvényteret hoznak létre. Amellett, hogy az egykori templomra emlékeznek, új játéktér alapjait is lerakják. Ezt erősítette meg a művelődési központ vezetője, Gergye Rezső, aki városi képviselőként is figyelemmel kíséri a beruházásokat. A vallási turizmust és a zarándoklatot erősíthetik a további, tervezett fejlesztések is. Előbb-utóbb fel kell újítani a szentkúti ősbükköst, valamint a kegyhely környezetét. Az infrastrukturális fejlesztések felpezsdíthetik a turizmust, vele pedig a helyi gazdaságot. A végponton munkahelyek teremtése állhat. A mostani munkálatokban több helyi vállalkozó is részt vesz. Úgy tűnik, az ő közreműködésükkel felújíthatják a Serfőző házat is, közösségi célokra.

*

Zalaegerszeg fejlesztését szolgálják a sikeres pályázatok

Zalaegerszeg - Sikeres pályázatokról számolt be Manninger Jenő, a megyei közgyűlés, és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke Gyutai Csabával, Zalaegerszeg alpolgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatójukon. Mint elhangzott, mintegy 373 millió forint, támogatás érkezik Zalaegerszegre az operatív programból faipari, közlekedési és óvodai fejlesztésekre. Létrejön egy 1213 négyzetméter alapterületű faipari inkubátorház a pózvai városrészben. A beruházás eredményeképpen létrejövő épületben 5 műhely, 5 iroda és egy közel 500 négyzetméteres raktár lesz, a hozzájuk tartozó parkolás lehetőségekkel, szociális blokkokkal. Az inkubátorházba faipari vállalkozó, szolgáltató cégeket várnak Zalaegerszegről és a térségből. A projekt támogatási összege mintegy 124 millió forint. Sor kerül a zalaegerszegi Hoch János út és Bíbor utca közlekedési csomópontjának átépítésére is, melynek célja a jelenleg korlátozott ki-és bekanyarodási lehetőség bővítése, biztonságosabbá tétele. A meglévő, eltolt kereszteződések megszüntetésével és a csatlakozó ágak egymással szembe építésével alakulhat ki az új csomópont. Ezen kívül gyalogátkelőhely is létesül a Hoch János úton és a Bíbor utcában. A Hoch János út építéssel érintett szakasza 225 méteres, az út északi oldalát kiszélesítik és a buszöblöt is máshová helyezik. A 172 millió forintos projekt támogatási összege 129 millió, a beruházást a Forest Hungary bonyolítja le. Az operatív programból 60-60 millió forint, támogatást kap fejlesztésre és korszerűsítésre a zalaegerszegi Kis utcai tagóvoda és a kertvárosi Csillagközi székhelyóvoda. Ez utóbbi intézmény műszaki megújításában helyet kap az akadálymentesítés is. A fejlesztések hosszú távra biztosítják az óvodák működőképességét.

*

Új játszótér épült Gersekaráton

Teljes mértékben pályázati támogatásból - több mint ötmillió forintból - építettek új játszóteret Gersekaráton.
Többszöri pályázati próbálkozás után vált valóra egy régóta dédelgetett álma a gersekarátiaknak: színes, új játszóteret építhettek. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatás segítségével került sor a település két községrészét összekötő Honvéd utcában a modern, esztétikus játszótér és pihenőhely kialakítására. A projektet a Gersekarátért Baráti Kör egyesület és az önkormányzat közösen valósította meg. A hegyháti faluban tíz éve alakítottak ki egy játszóteret saját kivitelezéssel, néhány eszközzel és pavilonnal. Az eltelt évtized alatt meglehetősen elhasználódtak a játékelemek, hiszen a szomszédos általános iskola tanulói folyamatosan használták az eszközöket. A pavilont és a legtöbb játékot le kellett bontani, mivel mára használhatatlanná váltak. Tavasszal láttak munkához a kivitelezők, padokat, pavilont, szeméttárolót helyeztek ki a területre, kombinált játékokat építettek: csúszdát toronytetővel, mászókával és hintával, két mérleghintát is elhelyeztek, az egy- és kétszemélyes rugós játékok pedig újdonságként egészítik ki a korábbi választékot. Az új eszközöket és parkberendezéseket már a nyár folyamán felfedezte magának a fiatalabb korosztály és több pihenni vágyó felnőtt, ám valójában csak a tanév kezdetén vették birtokba a gyerekek. A játszótéri eszközök megteremtik valamennyi gyermekkorosztály számára a játék és az egészséges mozgás lehetőségét. A színes elemek megtestesítik a három legfontosabb funkciót, úgymint szórakoztatás, ügyességfejlesztés, testedzés.

A fejlesztésről alább, a Galériában tekinthetnek meg fotókat.

Forrás: vasnepe.hu

*

Játszótérrel gyarapodott Csonkahegyhát és két egerszegi intézmény is

Csonkahegyhát, Zalaegerszeg - Lakjanak városban vagy falun, a gyerekek mindenütt örülnek, ha új játszóteret vehetnek birtokba. Több helyszínen adtak át ilyen létesítményeket a minap.
Csonkahegyháton az Eperjes utcában avatták fel az újonnan kialakított játszóteret pénteken délután. Az ünnepségen Salamon Mária polgármester elmondta: az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) biztosított 6,6 millió forint támogatást a falumegújító projekthez.

A beruházásra rövid idő állt rendelkezésre, nemrég sikerült is befejezni a munkát, ami a település több pontját érintette: a faluközpontban parkosítottak és parkolóhelyeket építettek, nyílászárócserével együtt kívülről felújították a ravatalozót, egyszersmind rendbe tették ennek környezetét, valamint létrehozták a játszóteret, a régi vásártérnek adva új értelmet. Az önkormányzatnak önerőként a költségek áfáját kellett magára vállania.
A polgármester megköszönte a kivitelező Útalap Kft.-nek a korrekt munkát, majd megemlítette, hogy régi igény teljesült a beruházással Csonkahegyháton, mivel eddig nem volt a falunak játszótere. "Ráadásul egy olyan területet sikerült rendezni és új funkcióval ellátni, amit korábban sokféle ideiglenes célra használtak. Az Eperjes utcai park ideális helyszíne a gyerekek, családok találkozásának, mivel nyugodt a környezet, s az átmenő forgalom is minimális" - tette hozzá Salamon Mária.

Mielőtt kipróbálták volna a köztéri játékokat, a csonkahegyháti gyerekek műsorral kedveskedtek a pénteki ünnepség résztvevőinek: az óvodások fellépése után az iskolások, a Saltarello táncegyüttes tagjai mutattak be reneszánsz és barokk táncokat, korhű öltözetben. Vigh László országgyűlési képviselő köszöntőjét követően Görbe László plébános áldotta meg a játszóteret.

JÁTSZÓUDVAROKAT AVATTAK
Zalaegerszegen két gyermekintézmény gazdagodott játszóudvarral a közelmúltban, s e létesítményeket múlt pénteken avatták. A Kosztolányi téri óvoda udvarán 2 millió forint önkormányzati támogatásból és intézményi önrészből rendezték a terepet, térköveztek, s új játszótereket is kialakítottak. A Kertvárosi Általános Iskola Eötvös székhelyiskolájában jórészt önkormányzati támogatásból, az intézményi alapítvány segítségével, s persze iskolai önrész felhasználásával épült meg a játszóudvar, az ide járó gyerekek örömére.

Forrás: zalaihirlap.hu

*

Egy álom vált valóra Gyűrűsön

Régóta dédelgetett vágya vált valóra Gyűrűs lakosainak 2010. szeptember 4-én. Ezen a napon avatták fel a és adták át a kis település új központi helyét, a faluházat. Az épületet körülölelő udvaron a nagy földmunkák után az avatóra a zöld gyep is "megérett", csak az időjárás nem volt igazán kegyes az ünneplőkhöz.

Az új kultűrház létrehozására a nyár folyamán már használatba vett játszótérhez hasonlóan ugyancsak a Gyűrűs Község Polgáraiért Alapítvány pályázott. A munkafolyamatok egyes mozzanatait a kiállított fényképek segítségével idézhették fel a megjelentek. "Azt szeretnénk, hogy mind az idősek, mind a fiatalok kihasználják ezt az épületet, és itt tartsák rendezvényeiket. Talán egyfajta lakosságmegtartó szerepe is lehet ennek a fejlesztésnek, a régi hagyományokat, így például a népszerű szüreti és búcsúi rendezvéyneket is újra fel tudnánk itt eleveníteni" - szólt Korpics Károly az alapítvány elnöke. A 28 millió forintból megvalósult projekben oroszlánrészt vállalt Bertalan Tibor, a beadvány írója, aki az ünnepségen elmondta, hogy először két éve járt a településen, és akkor fordultak hozzá azzal, hogy segítsen egy közösségi épület létrehozására irányuló pályázat megírásában. Végül a sok munka meghozta gyümölcsét, és a régióban egyedüliként nyerhetett Gyűrűs ekkora összeget. "Két év kemény munkájával készült el az épület, és ltrejött egy uniós szabványoknak is megfelelő játszótér. Ebben az új közösségi térben a falu száz lakosának mindegyike kultúrált körülmények között tudja eltölteni azt a szabadidejét, amit a jó Isten megad számára" - fogalmazott Bertalan Tibor, s rámutatott a jövő feladataira, a templom, a temető megszépítésére.
Dr. Krasznai Ákos, a település polgármestere elmondta, hogy a mostani sikeren felbuzdulva keresik a további pályázati lehetőségeket, hogy tovább fejlesszék a falut. "A lakosság egyharmada 18 éven aluli, és külön örül annak, hogy nemcsak a fiatalok, de az idősebbek is ellátogatnak a játszótérre és a mellette lévő parkba. Most az internet-szoba és könyvtár mellett is egy újabb közösségi hellyel gazdagodtunk. Reméljük, hogy talán a máshol élő fiataloknak is vonzóbb lesz Gyűrűs, és lesz kedvük ahhoz, hogy itt telepedjenek le. Máris vannak kedvező visszajelzések, így reméljük, hogy a kicsit elöregedő falut fel tudjuk frissíteni" - összegezett a település első embere, aki szavaiban kiemelte a közmunkások áldozatos munkáját is.

Forrás: Észak-Nyugat Zala

*

Sikeres regionális szakmai továbbképzés Vasváron

Október 7-én, Vasváron sikeresen lezajlott az ország hét régiójában megrendezésre kerülő továbbképzéssorozat ötödik állomása az eMagyarország Centrum szervezésében. A nyugat-dunántúli régióból közel 100 eTanácsadó vett részt a szakmai napon. A műhelymunkák és a hasznos szakmai előadások során a résztvevők olyan ismereteket szerezhettek meg, amelyekkel hatékonyan segíthetik az állampolgárokat az Internet használatában és az elektronikus ügyintézésben. A képzési program témái olyan gyakorlati életben is hasznosítható kiemelt területeket érintenek, mint az elektronikus ügyintézés,
az álláskeresés, a vállalkozói szférát érintő szolgáltatások, valamint a pénzügyekkel kapcsolatos megoldások. A szakmai rendezvénysorozat legfontosabb partnerei az APEH és az Állami Foglalkoztatási Szolgálat voltak. A sikeres szakmai nap után, valóban mindenkinek érdemes lesz betérni a lakóhelyén lévő eMagyarország Pontra, hiszen az eTanácsadók még hatékonyabban és a legaktuálisabb felkészültséggel
tudják segíteni az állampolgárokat az eÜgyintézésben. Az eMagyarország Pontokat látogatók esélyei így jelentősen javulnak a tanulás és a munka világában, kevesebb időt és pénzt kell fordítaniuk hivatalos
ügyeik elintézésére, könnyebben tájékozódhatnak állampolgári jogaikról, lehetőségeikről. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából koordinált eMagyarország Program keretén belül, közel 2000 eMagyarország Pont és 1700 eTanácsadó tevékenykedik az országos hálózatban és biztosítja a lakosság igen jelentős hányadának az ingyenes Internet-elérést és a szakértő segítségnyújtást hivatali ügyeinek intézéséhez.

Forrás: Vasvári Újság

Forrás: Göcsej-Hegyhát LEADER Egyesület

Cikk megosztása