Kétnaposra hosszabbodott, mégis ingyenes maradt a VII. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál, valamint Kiváló Magyar Élelmiszerek Kiállítás és Vásár, amely május 18-án tárta ki kapuit a vendégek előtt. A rendezvény látogatóit Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Czerván György államtitkár köszöntötte, akik beszédeikben hangsúlyozták a hazai termékek, köztük a pálinka értékeit.

A több tucat árus és a vidámpark mellett ünnepélyesen megnyílt a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyes termékeket bemutató sátor is. Aki ide betért, különleges gasztronómiai élménnyel gazdagodhatott, ugyanis a pénteki naphoz és az elmúlt évekhez hasonlóan a kiállított termékeket meg lehetett kóstolni és vásárlásra is volt lehetőség.

A látogatók szórakoztatásáról emellett koncertek, valamint különféle helyi csoportok fellépései gondoskodtak. A rendezvényen a vállalkozó kedvűek főzőversenyen mérhették össze kulináris tudásukat: a zsűrinek idén is nehéz dolga volt, hiszen 41 fogást kellett elbírálniuk. Az eredményhirdetést a Magyar Pálinka Lovagrend és az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend hagyományos színpompás felvonulása követte, és tombolát is tartottak, amelyen ágyas pálinkák és a Kiváló Magyar Élelmiszerek mellett a fesztiválon részt vett árusok által felajánlott termékeket, sőt egy horvátországi, plitvicei hétvégét is lehetett nyerni.

Forrás: bolyhos.hu, HAJT-A Csapat Egyesület

Cikk megosztása