A piliscsabai VM KASZK Szakképző Iskola – Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskola, Kollégium és VM Gyakorlóiskola a 2012-13-as. tanévben, október 17-19. között rendezte meg a 13. Dr. Szepesi László Erdészeti Gépész Emlékversenyt.

Előzmények

Az országos szintű szakmai verseny létrehozásának gondolata ebben az iskolában született meg 1999-ben. A piliscsabai szakközépiskola Iskolaszék ülésén, 2000-ben vetette fel a testület elnöke és az akkori Gödöllői Agrártudományi Egyetem rektora, Szendrő Péter egyetemi tanár a erdészeti-műszaki megmérettetés ötletét. Ezzel a kiváló erdőmérnök, az erdészeti műszaki tudományok nemzetközi rangú tudósa és tanára, Szepesi László halálának ötödik évfordulója alkalmából kívánt méltó emléket állítani. A jeles kezdeményezést az Iskolaszék tagjai felkarolták, a megvalósítás kidolgozására Rákóczi Péter és Taba Zsolt erdőmérnök-tanárok kaptak megbízást. A kollégák rövid időn belül kidolgozták a vetélkedő versenyszabályzatát, forgatókönyvét, elkészítették az írás- és szóbeli, valamint gyakorlati versenyfeladatokat, javaslatot tettek a versenyre meghívandók körére. Az iskola vezetésének előterjesztésére a nevelőtestület elfogadta a programot, amelynek alapján először 2000 őszén, a piliscsabai iskola meghívására versenyre keltek a középfokú erdészképző szakképző iskolák végzős osztályainak tanulóiból szervezett három-háromfős csapatok.

A versenyt felkarolta és szakmai szempontból azóta is támogatja a Soproni Erdészeti Egyetem (ma Nyugat-Magyarországi Egyetem), valamint az erdészeti gépesítés terén működő szakmai szervezetek, cégek, vállalkozások.

A verseny kezdeti fogadtatása az iskolák és a szakterület körében pozitív volt, és ennek megfelelően javasolták, hogy azt a következő tanévekben is rendezzék meg. A versenyre felfigyelt a rendező iskola fenntartója az akkori Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (ma VM) is, és az iskola vezetésének kezdeményezésére - az akkori Agrárszakoktatási Intézet (ma Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet) támogatásával – beiktatták a versenyt az agrárágazati szakmai vetélkedők sorába. Azóta a rendezvényt hivatalosan, a Magyar Közlönyben kihirdetett országos versenyként tartják meg minden tanévben.

A verseny jellemzői

A versenykiírás szerint a rangos szaktekintélyekből álló versenybizottság győztest és helyezetteket hirdet az (írás- és szóbeli, valamint gyakorlati) versenyszámban, és megállapítja az összteljesítmény szerinti győztes és helyezett csapatokat.

Az írásbeli versenyen nagyjából három óra alatt kell feladatokat megoldani, amelyek tesztszerűek, illetve technológiaiak, szakmai számításokat, rajzkészítést, kép- és fogalom felismeréseket tartalmaznak, 40 százalékuk erdésztechnológiai, 60 százalékuk műszaki jellegű.
A szóbeli vetélkedőn növényfelismerés, motorfűrész ismeretek, fakitermelési technológiák, gépszerkezetek és -elemek megnevezése, bemutatása, valamint adott fafajok megadott szempontok szerinti ismertetése szerepelnek.
A gyakorlati versenyen az alábbi feladat-csoportokban kell helytállni a három-háromfős csapatokból számhúzással, véletlenszerűen kijelölt versenyzőnek: motorfűrész szerelés - lánckímélő darabolás (1-2), döntés – gallyazás (3-4), kombinált darabolás – közelítés (LKT- géppel) (5-6).

A 2012/13. tanévi verseny

Az idei versenyt az évek során kikristályosodott versenyszabályzat szerint hirdették meg. A versenyfelhívást öt középfokú erdészképző iskola fogadta el a rendező Piliscsaba mellett Sopronból, Mátrafüredről, Szegedről és Szőcsénypusztáról. Utóbbi három településről két-két csapat érkezett, így összesen nyolc csapat mérhette össze tudását. A jól előkészített feladatokat kiváló körülmények között teljesítették a versenyzők. A gyakorlati verseny színvonalát a kedvező időjárás is segítette. Az erdészeti műszaki berendezéseket, gépeket forgalmazó cégek kiállítással színezték a rendezvényt.

Az írásbeli versenyt Szeged I. csapata, a szóbeli versenyt Mátrafüred I. csapata, a gyakorlati versenyt Szőcsénypuszta II. csapata, míg az összesítet versenyt Szeged I.  csapata nyerte. (Az egyéni és csapat eredményeket a mellékelt táblázatok részletezik).

A verseny záró rendezvényén a szakmai zsűri elnöke méltatta a résztvevők eredményeit, helytállásukat, a megrendezés magas színvonalát, és hasznos tanácsokat adott az iskoláknak a következő évek versenyeire való felkészüléshez. Ezt követően kiosztotta a rendező iskola, a felügyeleti szervek, valamint a szakirányú vállalkozások által biztosított díjakat, az értékes tárgyi ajándékokat. Gáspár Csaba polgármester a legjobb eredményt elért piliscsabai versenyzőnek, Papp Mártonnak, míg a KASZK főigazgatója, Gál Ferenc a legjobb összeredményt elért versenyzőnek (Várhelyi Zsolt – Szeged) adott át különdíjat. A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) által felajánlott különdíjakat az intézet képviseletében a terület szakreferense, Élő Zoltán főtanácsos, címzetes egyetemi docens adta át a legjobb eredményt elért versenyzőknek és felkészítő tanárainak.

A rendezvényen ez évben is bensőséges megemlékezést tartottak a fiatalon elhunyt Rákóczi Péter - mint a versenysorozat tartalmi és szervezeti előkészítésében, szervezésében, életben tartásában maradandót alkotó személy - tiszteletére létesült emlékparkban. A park 2005-ben létesült, amikor minden résztvevő iskola egy-egy emlékfát ültetetett, s azok gondozását a piliscsabai iskola tanulói azóta is tisztelettel végzik.

 

 

írásbeli

 

gyakorlati

helyezés

csapat

pont

 

helyezés

csapat

pont

1

Szeged I.

250

 

1

Szőcsénypuszta II.

1386

2

Sopron

232,5

 

2

Szeged I.

1153

3

Piliscsaba

217,5

 

3

Sopron

1095

4

Mátrafüred I.

204,5

 

4

Mátrafüred I.

923

5

Szeged II.

201

 

5

Szeged II.

904

6

Mátrafüred II.

139,5

 

6

Piliscsaba

866

7

Szőcsénypuszta I.

138,5

 

7

Szőcsénypuszta I.

806

8

Szőcsénypuszta II.

115

 

8

Mátrafüred II.

761

 

szóbeli

 

összeredmény

helyezés

csapat

pont

 

helyezés

csapat

pont

1

Mátrafüred I.

74

 

1

Szeged I.

1471

2

Szeged I.

68

 

2

Sopron

1389,5

3

Szőcsénypuszta II.

63

 

3

Mátrafüred I.

1201,5

4

Sopron

62

 

4

Szeged II.

1160

5

Szőcsénypuszta I.

60

 

5

Szőcsénypuszta II.

1134

6

Szeged II.

55

 

6

Piliscsaba

1121,5

7

Mátrafüred II.

45

 

7

Szőcsénypuszta I.

1004,5

8

Piliscsaba

38

 

8

Mátrafüred II.

945,5

 

Gyakorlat egyéni

 

1.- 2. vsz.

 

3.- 4. vsz.

Helyezés

csapat

név

pont

 

Helyezés

csapat

név

pont

1

8

Kemény Atilla

311

 

1

4

Bordás Tamás

417

2

4

Kovács Roland

300

 

2

1

Hegyesi Márk

361

3

7

Antal Dániel

297

 

3

6

Bottyán Péter

360

4

5

Károli Richárd

263

 

4

8

Szabó Péter

353

5

1

Antal Lajos

207

 

5

7

Stantsits Vilmos

345

6

6

Papp László

186

 

6

2

Triznyai Attila

333

7

3

Szabó Gergő

183

 

7

5

Druzsin Richárd

300

8

2

Mázas Tamás

94

 

8

3

Boros Áraon

275

 

5.- 6. vsz.

Helyezés

csapat

név

pont

1

2

Papp Márton

439

2

4

Várhelyi Zsolt

436

3

8

Benis Martin

431

4

5

Sütő Bálint

393

5

6

Hideg Bence

358

6

1

Szabó Máté

355

7

3

Szeli Norbert

348

8

7

Orosz-Tóth Dávid

119

 

Írásbeli egyéni

 

helyezés

csapat

név

pont

1

Sopron

Benis Martin

89,5

2

Piliscsaba

Triznyai Attila

89

3

Szeged I.

Várhelyi Zsolt

87,5

4

Mátrafüred I.

Szabó Máté

86,5

5

Szeged I.

Kovács Roland

84,5

6

Piliscsaba

Papp Márton

83

7

Sopron

Szabó Péter

82

8

Szeged I.

Bordás Tamás

78

9

Szeged II.

Hideg Bence

78

10

Szőcsénypuszta I.

Boros Áron

67

11

Szeged II.

Bottyán Péter

67

12

Mátrafüred I.

Antal Lajos

64

13

Mátrafüred II.

Stantsits Vilmos

64

14

Sopron

Kemény Attila

61

15

Szeged II.

Papp László

56

16

Mátrafüred I.

Hegyesi Márk

54

17

Mátrafüred II.

Orosz-Tóth Dávid

52

18

Piliscsaba

Mázas Tamás

45,5

19

Szőcsénypuszta II.

Károli Richárd

45

20

Szőcsénypuszta I.

Szeli Norbert

42,5

21

Szőcsénypuszta II.

Sütő Bálint

41

22

Szőcsénypuszta I.

Szabó Gergő

29

23

Szőcsénypuszta II.

Druzsin Richárd

29

24

Mátrafüred II.

Antal Dániel

23,5

 

Cikk megosztása