Együttműködési megállapodást kötöttek a natúrparkok érdekében október 18-án Kőszegen, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontjában. A dokumentumot Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára, Medgyasszay László, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnöke, Mezőszentgyörgyi Dávid, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) főigazgatója, valamint Básthy Béla, a Magyar Natúrpark Szövetség elnöke írta alá.

 

A natúrparkok a természeti és kulturális értékekre építő, azokat hasznosítva, fenntartható módon megőrző vidékfejlesztés szervezeteiként ismertek Európa számos országában. Magyarországon jelenleg hét natúrpark van, amelyeket a 2005-ben alapított érdekegyeztető és -képviseleti szervezetük, a Magyar Natúrpark Szövetség fog össze. A szervezet 2011-ben megválasztott jelenlegi elnöksége kiemelt céljának tekinti a magyar natúrpark mozgalom támogatását, a parkok fejlesztését és a bekapcsolódást a magyar és nemzetközi hálózatokban folyó szakmai munkába.

 

E célok megvalósítása érdekében kezdeményezett együttműködést a Szövetség a VM Környezet- és Természetvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárságával, az MNVH-val, valamint a NAKVI-val. Az együttműködő felek képviselői 2013 áprilisában közösen vettek részt Berlinben a Német Natúrparkok Szövetsége 50 éves jubileumi konferenciáján, ahol a Magyar Natúrpark Szövetség hat másik európai natúrpark szövetséggel együtt fogadta el az Európai Natúrparkok Nyilatkozatát. A berlini találkozó után a négy partner szorosabbra fűzte együttműködését, amelynek célja a magyar natúrparki koncepció elkészítése, a natúrparkok magyarországi működési feltételeinek egyeztetése és pontos megfogalmazása, a magyar natúrparkok fejlesztése.

 

A munka eredményeként egy olyan koncepció készül el, amely pontosítja a natúrpark fogalmát, részletesen szabályozza a cím használatának feltételeit, a natúrparkok tevékenységének nyomon követését, értékelését. Az együttműködés kijelöli a natúrparkok fejlesztésének lehetséges irányvonalait, javaslatokat fogalmaz meg arra, hogyan használják fel a segítésükre az európai uniós forrásokat, valamint meghatározza pénzügyi és szervezeti feltételeiket.

 

Az együttműködésben a VM államtitkársága a szabályozást és felügyeletet ellátó, a koncepció megalkotását koordináló partnerként, a NAKVI a vidékfejlesztési programokat tervező és támogató szakmai műhelyként, az MNVH pedig a jó gyakorlatok terjesztőjeként vesz részt. A partnerek megállapodás szerinti munkájukat éves feladatmeghatározás szerint, eredményeiket évente közösen értékelve végzik.

Cikk megosztása