A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI), mint az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) program szakmai koordinálásáért felelős intézet március 24-én rendezi meg soron következő Helyi Aktivációs Műhelynapját Bugyi település IKSZT-jében, a Beleznay-kastélyban.

A Helyi Aktivációs Műhelynap néven ismertté vált esemény célja, hogy az IKSZT címbirtokos szervezetek vezetői, munkatársai friss, aktuális információkhoz jussanak az IKSZT-szolgáltatásaikkal, a projekt megvalósulásával kapcsolatosan, valamint olyan szakemberekkel, módszertani támogatókkal kerüljenek egy asztalhoz, akik a továbbiakban is segítséget tudnak nyújtani magas színvonalú szolgáltatásaik megvalósulásában.
A Pest megyei Bugyi nagyközségben bemutatkozik a Váci Egyházmegye Vidékfejlesztési Irodája, előadásokat hallgathatunk a helyi termékeket, a háztáji termelést népszerűsítő „Kert-Magyarország” kezdeményezésről, valamint az agrár-népfőiskolák vidékfejlesztési lehetőségeiről. Meghívott előadóink mellett a témával kapcsolatban a kanapébeszélgetések során helyi kezdeményezéseket ismerhetünk meg. A délutáni kanapébeszélgetések másik fő központi témáját a társadalmi befogadás és esélyegyenlőség jelenti, vendégünk lesz a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezet vezetője, illetve a NAKVI Esélyegyenlőségi Programirodájának szakmai tanácsadója.
A Helyi Aktivációs Műhelynap szakmai programja ide kattintva érhető el.
A részvétel a műhelynapon térítésmentes, ám előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékát az ide kattintva elérhető elektronikus űrlap segítségével legkésőbb 2014. március 21. (péntek) 12 óráig jelezze részünkre.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása