Gáncs Péter elnök-püspök meghívására a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) székházában tanácskoztak az evangélikus szervezetek képviselői a közös fejlesztési lehetőségekről. Végh Szabolcs országos irodaigazgató köszöntőjét követően kezdődtek meg az előadások a „…szorgalmas munka meggazdagít…” című konferencián 2014. március 25-én, Budapesten.

A jelenlévőket Balog Zoltán, miniszter köszöntötte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) képviseletében. Bevezető előadásában európai uniós támogatásból megvalósult fejlesztéseket és a 2014-2020 évek közötti támogatási időszak lehetőségeit mutatta be. Hangsúlyozta, hogy az egyházi fejlesztések terén is módot kell találni a szükségletek és a kínálat egyensúlyba állítására úgy országos, mint helyi szinten egyaránt.

A 2007-2013-as támogatási időszak eredményeit Kocsis István országos pályázati referens mutatta be, külön is kiemelve a mintaként átvehető jó gyakorlatok szükségességét.

Délután a 2014-2020 közötti támogatási lehetőségeket ismertették, így a konferencia résztvevői értékes ismeretekkel gyarapodhattak a humánerőforrás-, infrastruktúra-, vidék- és gazdaságfejlesztés terén, illetve megismerhették az evangélikus fejlesztési irányokat és azok megvalósítási lehetőségeit. Horváth Viktor, az EMMI Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztályának vezetője az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programot (EFOP) és annak kereteit mutatta be előadásában. A 2014-2020 között várható vidékfejlesztési irányvonalat és fejlesztési lehetőségeket a Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Főosztályának vezetője, Maácz Miklós ismertette.

A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) igazgatója Eperjesi Tamás a hálózatos vidékfejlesztés fontosságát ismertette. Ezekben kiemelte mind az európai, mind a hazai egyházi szervezetek jelentőségét, a civil partnerség, a falusi turizmus, a Zöldutak és az agrárszakiskolák szerepét a vidékfejlesztésben. Külön is kitért a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) tevékenységére, illetve a LEADER és az Integrált Szolgáltató Tér (IKSZT) program céljairól és eredményeiről is hallhattak a résztvevők.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tanyán élő fiatalokkal kapcsolatos evangélikus egyházi jó gyakorlatokat Hornyákné Pásztor Enikő mutatta be, amelyhez kapcsolódóan a NAKVI vidékfejlesztési igazgatója a Tanyafejlesztési Programmal való együttműködési lehetőségre fel a jelenlévők figyelmét.

A szakmai találkozót Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, evangélikus lelkész összegzése zárta.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása