A vidékfejlesztés terén aktív hazai településeink egyike a Zala megyei Murakeresztúr, ahol a Római Katolikus Egyházközség plébánosának, Polgár Róbertnek – Robi atyának – a vezetésével a falu közössége példaértékűen tett azért az elmúlt években, hogy a megálmodott terveik, elképzeléseik megvalósuljanak és felhívják a figyelmet a bennük, a vidékben rejlő lehetőségekre. Többek között a bioborászat és bionövénytermesztés népszerűsítésével elindultak egy olyan úton, ami megmutatja a falusi embereknek, gazdáknak azt, hogy kertjeikben, szőlőjükben olyan termelési lehetőségek rejlenek, amivel minőségi termések gazdálkodhatóak ki a becsületesen gondozott termőföldből.

A megkezdett utat folytatva – a vidéki élet két népszerű láncszemét megragadva – a böllérkedés és kisüsti pálinkafőzés népszerűsítéséért megálmodtak egy fesztivált, amellyel a háztáji állatok nevelésére, feldolgozására, valamint a kertben megtermelt többlet gyümölcsökből minőségi nedű elkészítésére hívják fel a figyelmet.

A településen zajló vidékfejlesztő munka jelentős állomása volt a 2014. február 22-én megrendezett Mura-menti malacságok elnevezésű, I. Egyházközségi böllér- és pálinkafesztivál, amelyre több mint ezer érdeklődő látogatott ki. Az ínyencségek elkészítése és kóstolása mellett számos kulturális program színesítette az eseményt. A fesztiválon a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) támogatásával vidékfejlesztési műhelybeszélgetést tartottak az érdeklődők számára, ahol a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) képviselői, a térség országgyűlési képviselői, a megyei közgyűlés tagjai, a környező települések római katolikus plébánosai, illetve meghívott térségbeli szakértők fejthették ki véleményüket a magyar vidékkel kapcsolatban.

A műhelybeszélgetésen megjelenteket V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár köszöntötte, s elmondta, nagy szerep hárul az egyházakra a társadalmi felelősségvállalás terén. A hátrányos helyzetű emberek, szegények, elesettek megsegítésében a történelmi egyházak az elmúlt évszázadokban is hathatós segítséget tudtak nyújtani, s napjainkban sincs ez másként. Példaként említette Polgár Róbert, „Robi atya” kezdeményezését, aki a murakeresztúri közösség életébe hozott pozitív változásokat. A közösségfejlesztés nagy hangsúlyt kap a következő, 2014-2020 közötti időszak európai uniós vidékfejlesztési forrásainak felhasználásában – emelte ki az államtitkár.  Folytatódik a murakeresztúrihoz hasonló Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek (IKSZT) fejlesztése, ami mellett az aktív közösségépítés is fő támogatandó terület lesz.

A közösség fejlesztése, a civil partnerség építése nagyon fontos cél, amelyet a vidékfejlesztési tárca is aktívan támogat – fejtette ki Szabó Balázs, a VM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának vezetője.

Víg László térségi országgyűlési képviselő a zalai aprófalvak helyzetére, az erős demográfiai változásokra hívta fel a figyelmet, ehhez kapcsolódóan Cseresnyés Péter, Nagykanizsa polgármestere pedig elmondta, a településszerkezet sajátosságaira tekintettel erősíteni kell a város-vidék kapcsolatokat.

A kapcsolatok erősítése, az aktív közösségfejlesztés a mozgatórugója a Zala megyei Hetés történelmi-néprajzi tájegységben, 2013-tól életre hívott Hetési Zöldút MNVH kiemelt projektnek is, amelyről Bedő Andrea, a Vasfüggöny Út Egyesület elnöke beszélt a megjelenteknek. Elmondta, a zöldutat a jelenleg tervezési szakaszban lévő Eurovelo13 Vasfüggöny Túraút hetési része mentén hozzák létre, ami érdekeltté teheti a térségben élőket a fenntartható turizmus fejlesztésében.

A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) – a hetési térséget is átszelő Vasfüggöny Út szlovén-magyar és szerb-magyar határszakaszt érintő kialakítását elősegítve – projektpartnerként vesz részt egy nemzetközi programban, mondta el Eperjesi Tamás, a NAKVI vidékfejlesztési igazgatója. A túraútvonal kialakításának legfőbb célja, hogy az Európai Unió régióinak kerékpárhálózatait összekapcsolva, a biciklizési és tömegközlekedési lehetőségeket összekötve, valamint a fenntartható közlekedési módokat népszerűsítve segítse elő a kerékpáros elérhetőség javulását.

A 2014-2020 közötti európai uniós programozási időszak tervezését illetően Csite András, a HÉTFA Kutatóintézet vezetője mutatta be nagyvonalakban a Zala megyei területfejlesztési terveket, elképzeléseket. A megyében aktív vidékfejlesztő tevékenységet folytató Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület elnöke elmondta, a 2014-2020-as időszakban nagyon fontos szerepe lesz a jelenleg újjáalakuló LEADER Helyi Akciócsoportoknak.

A műhelybeszélgetés zárásaként Polgár Róbert atya elmondta, a fesztivál alkalmat adott arra, hogy a helyiek találkozzanak a közeli horvát közösséggel, együtt ünnepeljenek és megmutassák értékeiket, ez az élmény pedig meghatározó erejű a közösség fejlődése szempontjából.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása