Tanulmányi kiránduláson jártak az IKSZT Európa Hét nyertesei 2014. június 23-án. A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) játékában Murakeresztúr és – utolsó napi remek teljesítményével – Alsópáhok Integrált Közösségi és Szolgáltató Terének csapatai hódították el a fődíjat.

A megmérettetésen összesen 41 IKSZT vett részt. A keleti országrészből Abaújvár érte el a legjobb eredményt, a harmadik helyet megszerezve. Az indulók nagyjából negyede Győr-Moson-Sopronból indult, köztük Tényő is, amely a második helyen végzett. A Pest megyei Acsa videójáért kapott különdíjat.

A játékkal újfajta szemléletet próbáltak megmutatni Európából és hazánkból, mondta felvezetőjében Eperjesi Tamás, a NAKVI vidékfejlesztési igazgatója. A kirándulással az Intézet igazi jutalmat kívánt nyújtani azoknak, akik öt napon keresztül részt vettek a játékban és a legjobban szerepeltek, olyan kis titkokat bemutatva, amelyeket nem mindenki ismer.

Ezek közül elsőként a Sas-hegyi látogatóközpontot nézhették meg a nyertesek, ahol átvették elismerő okleveleiket. Innen a Földművelésügyi Minisztériumba, majd a Parlamentbe vették az irányt, ahol a karzatról láthatták az országgyűlés ülését. Végül a Budapesti Európai Ifjúsági Központban az Európai Tanács tevékenységéről, IKSZT-k számára is hasznosítható programjairól kaptak tájékoztatást.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása