A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) helyi közösség- és vidékfejlesztő szakembereknek, az újonnan létrejövő többfunkciós szolgáltató központok, illetve az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek (IKSZT) munkatársainak akkreditált 40 órás közösségi animátor képzést indít 2015 májusában.

A KÉPZÉS CÉLCSOPORTJA:
Helyi közösség- és vidékfejlesztő szakemberek, IKSZT-k, valamint az újonnan létrejövő többfunkciós szolgáltató központok munkatársai.

A KÉPZÉS CÉLJA:
Olyan gyakorlatorientált ismeretek átadása a közösség- és vidékfejlesztő szakemberek számára, amelyeknek megszerzésével alkalmazni tudják a jogszabályi előírásokat, megismerik a hazai és európai uniós támogatások rendszerét. Kapcsolatot tartanak a települések gazdasági szférájával, egyeztetnek a szakhatóságokkal, elősegítik a település saját erőforrásainak felismerését és kiegészítését külső erőforrásokkal. Részt vesznek a 2014. és 2020. közötti európai uniós programozási időszak helyi tervezési feladatainak animációjában. Képesek kapcsolatot teremteni a helyi közösségekkel, együttműködni a vidékfejlesztő és közösségfejlesztő szakemberekkel és a médiával. A megismert jogszabályi alapok alkalmazását képesek kiterjeszteni a programszervezés és a közösségfejlesztés területeire, továbbá ismereteket szereznek a közösségfejlesztés módjairól, az önszerveződés és a csoportok motivációiról.

A KÉPZÉS TARTALMA:
• Jogi és ügyviteli alapok (4 óra)

Tematikai egységei a következők: jogi alapfogalmak, a közművelődési és könyvtári tevékenység jogszabályi kerete, a civil egyesülés szabályai, médiaszolgáltatások szabályozása adatvédelem és információszabadság.

• Vidékfejlesztési ismeretek (8 óra)

Tematikai egységei a következők: az IKSZT és a vidékfejlesztés kapcsolata, a vidék és vidékfejlesztés fogalomrendszere, vidékfejlesztés az Európai Unióban, a vidékfejlesztés rendszere és szereplői Magyarországon, vidékfejlesztés 2014. és 2020. között, helyi-térségi tervezési és animációs feladatok.

• Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér működtetésének gyakorlati ismeretei (4 óra)

Tematikai egységei a következők: az IKSZT program szerepe a vidékfejlesztésben, az IKSZT modell bemutatása, az IKSZT működését szabályozódokumentumok, IKSZT adminisztráció és dokumentáció, szolgáltatási-, és programterv, szakmai beszámoló, a kötelező és opcionális szolgáltatások keretei, az online IKSZT szolgáltatás-tervezési és beszámolási felületgyakorlati alkalmazása.

• Kultúraközvetítés és közösségfejlesztés (16 óra)

Tematikai egységei a következők: a 112/2009. (VIII.29) FVM rendelet szerinti kötelező és választható szolgáltatások a gyakorlatban, helyi szükségletek és erőforrások felmérése, a csoportfejlődés folyamata, csoportok animációja, az animátor szerepe, kultúra - hagyományok – modernitás, a helyi problémák közösségi részvételen alapuló megoldásának szervezése, technikái, a települési közösségfejlesztés jellemzői és szakmai szervezetei, forrásszerzési lehetőségek.

• Elektronikus információs szolgáltatások (8 óra)

Tematikai egységei a következők: hardver és a szoftver alapismeretek, az IKSZT közösségi animátor által leggyakrabban használt alkalmazói szoftverek, a biztonságos internethasználat, adatvédelem, tartalomkeresés, közigazgatási informatika alapjai, e-ügyintézés a gyakorlatban, Web2 eszközök a közösségfejlesztésben, katalógusok, adatbázisok, elektronikus könyvtárak.

A képzésben résztvevő teljesítményének értékelése, a vizsgára bocsáthatóság feltételei, a vizsga szervezésének módja:

A képzés írásbeli számonkéréssel zárul, amelynek – a képzés jellegéből adódóan – része egy önálló, saját tapasztalatokra épített helyi közösségfejlesztési terv készítése, 3-5 oldal terjedelemben.

A képzés sikeres elvégzését a NAKVI által kiadott tanúsítvánnyal igazoljuk.

A képzés elvégzéséről szóló tanúsítvány kiadásának feltétele: minimum 32 órán (80 %) való megjelenés, a közösségfejlesztési terv elkészítése és a vizsga teljesítése.

A NAKVI a képzésekben résztvevőkkel felnőttképzési szerződést köt, amely tartalmazza a képzésben való részvétel részletes feltételeit.

A KÉPZÉS IDŐTARTAMA: 2015. május közepén öt képzési napon (összesen 40 kontakt óra).

A csoport minimum 15 fő jelentkezése esetén indítható meg. A képzés résztvevőinek száma korlátozott, a jelentkezések befogadása, rögzítése és feldolgozása beérkezésük sorrendjében történik.

KÉPZÉSI IDŐPONTOK: A jelentkezési időszakot követően kerülnek meghatározásra, egyeztetve a jelentkezőkkel.

KÉPZÉSI HELYSZÍNEK: A pontos helyszíneket a szervezők a jelentkezések figyelembe vételével, a későbbiekben határozzák meg. Terveink szerint előreláthatóan Budapesten zajlik majd a képzési program.

KÉPZÉS DÍJA: A képzés részvételi díja bruttó 30.000 Ft/fő, amely a résztvevők helyi és helyközi utazásának, esetlegesen felmerülő szállás és étkezés igényeinek költségét nem tartalmazza, arról a résztvevőknek egyénileg szükséges gondoskodniuk.

A képzési díj megfizetésére kizárólag átutalással van lehetőség az alábbi, Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet által vezetett fizetési számlaszámon:

10032000-01743276

Kérjük, hogy az átutalás közlemény rovatában az azonosításhoz mindenképpen tüntessék fel a jelentkező nevét, illetve a „közösségi animátor képzés díja” szövegrészt!

Szeretnénk továbbá megkérni minden jelentkezőt, hogy az átutalás tényéről egy megerősítő levelet szíveskedjenek eljuttatni az [email protected] e-mail címre, a számla kiállítása érdekében.

A számla kiállításához az alábbi információk feltüntetését kérjük:

- számlázási cím;
- a jelentkező neve;
- lakóhely szerinti település;
- az átutalás napja.

JELENTKEZÉS FELTÉTELEI:
- Érettségi bizonyítvány, amelynek hiteles másolatát a jelentkezési lappal együtt szükséges megküldeni
- Jelentkezési lap kitöltése és megküldése

A jelentkezés feltétele a részvételi díj befizetése. A határidőig beérkező valamennyi érvényes jelentkezést befogadjuk. A képzési helyszínt és az időpontokat a szervezők a jelentkezések összesítését követően határozzák meg.

A JELENTKEZÉS MÓDJA: elektronikus úton, az [email protected] címre küldött e-mailben, kitöltött jelentkezési lap csatolásával, amely eléhető a csatolmányban. (Felhívjuk a jelentkezők szíves figyelmét, hogy a freemail levelezővel megküldött jelentkezéseket nem minden esetben kapjuk meg, ezért kérjük, hogy amennyiben ez lehetséges, használjon másik e-mail fiókot!)

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2015. május 10. (vasárnap) 23:59

Felhívjuk a jelentkezők szíves figyelmét, hogy kizárólag a fent megadott határidőig beérkezett jelentkezéseket áll módunkban elfogadni!

További információ kérhető:

[email protected]
Kovács Erika Rozália referens
06-1/362-8144

Kiegészítő információ az IKSZT munkatársak részére:
A 112/2009. (VIII.29) FVM rendelet (továbbiakban: jogcímrendelet) rendelkezik az IKSZT munkatárs kötelező képesítési követelményeiről. A jogcímrendelet 8. § (6) bekezdésének c) pontja előírja, hogy legalább egy fő munkavállaló részére szükséges a képesítés megszerzését biztosítani, amely képzést a 2013. január 1. előtt munkába állt munkavállaló legkésőbb 2013. június 30-áig, ezt követően legalább a munkába állást követő fél éven belül köteles megkezdeni. A (7) bekezdésben foglaltak alapján a képzés az alábbi formákban valósulhat meg: e-Tanácsadói képzés formájában vagy a NAKVI által indított a 6. számú mellékletben meghatározott és tartalmilag részletezett képzés (közösségi animátor) elvégzésével.
A (9) bekezdésben foglaltak alapján a képzések megszerzése helyettesíthető legfeljebb 10 éve megszerzett főiskolai vagy egyetemi felsőfokú végzettséggel (oklevél kiállításának dátuma), amelynek hitelesített oklevélmásolatát az ügyfélnek meg kell küldenie postai úton a NAKVI részére az alábbi postacímre:

Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet
Park u. 2.
Budapest
1223

A NAKVI a megküldött dokumentumok alapján igazolást állít ki az ügyfél részére.

Kiegészítő információ a többfunkciós szolgáltató központok munkatársai részére:
A 103/2013. (XI.8.) VM rendelet rendelkezik a többfunkciós szolgáltató központ munkatársainak kötelező képesítési követelményeiről. A 103/2013. (XI.8.) VM rendelet 7. § (4) bekezdése előírja, hogy a 3. célterület vonatkozásában az ügyfél vagy az ügyfél által megbízott személy köteles egy alkalommal részt venni a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet által, az ügyfelek számára szervezett közösségi animátor képzésen, és az azt igazoló tanúsítványt az utolsó kifizetési kérelemhez benyújtani.

Figyelem! A 103/2013. (XI. 8.) VM rendelet 14. § (5) bekezdése alapján az utolsó kifizetési kérelmet a művelet megvalósulását követő 6 hónapon belül, vagy ha az ügyfél a műveletet a támogatási határozat jogerőre emelkedése előtt megkezdte, akkor a támogatási határozat jogerőre emelkedését követő 6 hónapon belül, de legkésőbb 2015. május 31-ig be kell nyújtani.

Továbbá felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a támogatási határozattal rendelkező többfunkciós szolgáltató központok munkatársaira az IKSZT munkatársak részére szóló felmentések nem vonatkoznak a jogszabály alapján.

Nyilvántartási szám (FTNYSZ): E-000878/2014
Programakkreditációs lajstromszám: PLB-1939
Intézményakkreditációs lajstromszám: AL-2429

 

Cikk megosztása