A Herman Ottó Intézet 2015. június 25-én rendezi meg az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek (IKSZT-k) szakemberei, a címbirtokos szervezetek képviselői, valamint a program megvalósítása iránt érdeklődők számára az immár hagyománnyá váló országos IKSZT-találkozót.

Az IKSZT-program lebonyolításáért felelős szakmai szervezeteként a Herman Ottó Intézet minden évben országos találkozót szervez, amely alkalmat ad a kapcsolatteremtésre, együttműködések kialakítására, a működés során szerzett tapasztalatok megosztására, ahol a program megvalósításában aktív szerepet vállaló kormányzati és civil szakmai szervezetek ismertetik a programmal kapcsolatos legfontosabb aktuális információkat is.

Mint minden évben, az IKSZT-ket érintő aktuális kérdésekkel foglalkozunk, amelyek többek között a helyi közösségi szolgáltatások működtetését, megújulását érintik. Hangsúlyos szerepet kap, hogy a résztvevők a konferencián ne csak információkkal, hanem módszerekkel is gazdagodjanak, így a felvetett témákat, jó gyakorlatokat OpenSpace módszerrel járják körül.

A rendezvény elmaradhatatlan része a helyi termékek kóstolója, emellett a rendezők a meglepetésről is gondoskodnak.

A résztvevőket Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter köszönti, majd V. Németh Zsolt, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár nyitja meg a rendezvényt.

 

 

A rendezvény időpontja:
2015. szeptember 25. (péntek) 9.00 órától

A rendezvény tervezett helyszíne:
Herman Ottó Intézet, 1223 Budapest Park u. 2.

A rendezvény szakmai programja ide kattintva érhető el.

A rendezvényen való részvétel térítésmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációról visszaigazolást küldünk. Jelentkezni 2015. szeptember 18. (péntek) 12 óráig lehetséges az alábbi linkre kattintva:

REGISZTRÁCIÓ

 

Forrás: Herman Ottó Intézet

Cikk megosztása