A szabadság, a bátorság, az élni akarás ünnepe október huszonharmadika – mondta Fazekas Sándor az 1956-os forradalom ünnepén mondott beszédében. A földművelésügyi miniszter kiemelte: immár negyed százada adózhatunk a forradalom és szabadságharc tiszta emlékének, illetve mindazoknak, akik mertek bátrak lenni, akik megmutatták, hogy nincs kis nemzet, csak kis hit, akik alig két hét alatt fordítottak a világ tengelyén.

Fazekas Sándor rámutatott: két vesztes és céltalan háborút, valamint országcsonkítást követő megaláztatás és megnyomorítás után is fel tudott állni ez az ország. Egy méltóságától megfosztott nemzet kelt fel elnyomói ellen. A budapesti események hatására az egész ország öntudatra ébredt és reményt talált.

A földművelésügyi miniszter az ünnepség végén kitüntetéseket adott át az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja alkalmából. A tárcavezető Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Kállai Krisztinának, a Herman Ottó Intézet gazdasági igazgató-helyettesének, az agrárium és a vidékfejlesztés ágazati szabályozása és a szerződéskötésekkel kapcsolatos kiemelkedő tevékenysége elismeréseként, valamint Kiss Ágnesnek, a Herman Ottó Intézet Kiemelt Programok és Fejlesztések Igazgatósága igazgató-helyettesének, a vidékfejlesztéssel kapcsolatos ágazati szabályozás terén végzett magas színvonalú munkája elismeréseként.

Gratulálunk!

 

Forrás: FM Sajtóiroda

Fotó: Pelsőczy Csaba

Cikk megosztása