alt

A kutatásban és tudományos ismeretterjesztésben kimagasló és példamutató tevékenység elismeréseként adták át a Herman Ottó Szellemiség Díjakat, amelyet „az Ember” és „a Közösség” kategóriában vehettek át a díjazottak.

A Herman Ottó Intézet megalapította a Herman Ottó Szellemiség Díjat, hogy elismerje azon személyek és közösségek munkáját, akik hazai, nemzetközi téren, több tudományágban, a kutatás és tudományos ismeretterjesztés területén kiemelkedő eredményeket értek el, példaértékűt és maradandót alkottak, munkájukkal kimagaslóan segítették a környezet- és természetvédelmet, a természetkutatást illetve zoológiát.

„Arra a kérdésre, elbírom-e mindezt végezni? Egy szónyi feleletem van: akarom!” – idézete Herman Ottó gondolatait V. Németh Zsolt ünnepi köszöntőjében a díjkiosztó gálaesten.  A környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár rávilágított: a polihisztor gondolatának elsöprő ereje van, egyszerre volt ornitológus, pókász, nyelvész és néprajzos, preparátor, illusztrátor, politikus és író, aki gyermeki rácsodálkozással, teljes szakmaisággal vegyes érdeklődéssel fordult a világ felé. Ám emellett elszántságát, akaraterejét is hangsúlyoznunk kell, amely nélkül tehetsége és tudásszomja biztosan eltörpült volna, ez tette igazi polihisztorrá.  Erről a szilárd akaraterőről tesznek tanúbizonyságot az est díjazottjai is – emelte ki az államtitkár.

Az ünnep főgondolatát az adta, hogy a hagyományt ötvözzük a modernnel, úgy hogy az érték legyen, hiszen ez jelenti a Herman Ottó Intézet feladatainak legfontosabb vezérfonalát is: a hagyomány, mert abból kell építkeznünk és mellette a modern, mert azt kell továbbadnunk – jelentette ki Mezőszentgyörgyi Dávid. Az intézet főigazgatója hozzátette: a díjjal olyan közösséget, embert ismerünk el, akik mindezt közvetítik, szellemi táplálékot adnak, követendő utat mutatnak. Az elismerés adományozására az intézet munkatársai és az intézettel jogviszonyban álló személyek, valamint az együttműködő partnerek tehettek javaslatot, amelyet az intézet igazgatóiból álló bíráló bizottság értékelt.

A döntés alapján a Herman Ottó Szellemiség Díj „az Ember” kategóriában elismerő díjat vehetett át Nagy Dénes, a magyar-ausztrál kutatóprofesszor matematikus, tudomány- és technikatörténész.  Oktatói munkáját az ELTE Természettudományi Karán kezdte. Egyik kezdeményezője volt a tudomány- és technikatörténet oktatásának, amely egy egyetemközi szak lett az 1980-as években. Televíziós előadásokat is tartott, többek között a „Gólyavári Esték“-ben, amely a „Mindentudás Egyeteme“ elődjének tekinthető, ezért a Magyar Televízió elnöke „Nívó díj”-jal tüntette ki. 1986-tól az USA-ban, Japánban és Ausztráliában ill. Óceániában dolgozott. Számos tudományos kongresszusnak volt szervezője vagy társszervezője a négy kontinensen. Mintegy húsz szakmai kötet és több mint 140 cikk szerzője, amelyek magyar, angol, japán, német, francia, orosz és kínai nyelven íródtak. Finnországtól Kínáig, Spanyolországtól Dél-Koreáig több mint húsz országba hívták meg előadni, s ezeket hat nyelven tartotta meg. Jelentős sikereket ért el a magyar népfőiskola mozgalom terén, a Herman Ottó Intézetnek 2012 óta munkatársa.  A tudományterületek közötti „hidak” fontosságát hangsúlyozza. Azt vallja, hogy számos probléma megoldásához elengedhetetlen az interdiszciplináris gondolkodás, s ebben Magyarország nagyhatalom.

Példaértékű munkájának elismeréseként „a Közösség” kategóriában elismerő díjat vehetett át a Bakonyi Természettudományi Múzeum Baráti Köre. Az 1987-ben alapított közösség 2011 óta közhasznú egyesületként működik. Tagjai a Veszprém Megyei Múzeumok Baráti Köre Természettudományi Szakcsoportjának tagjai, a Bakony-kutatók és a természeti környezetük iránt érdeklődő zirci és környékbeli polgárok közül kerülnek ki. Már az első évben 120 feletti volt a taglétszám, ami mára csaknem megduplázódott. Az elmúlt 28 év során számtalan ismeretterjesztő előadást tartottak, közel ötven buszos és gyalogtúrát, emellett táborokat, vetélkedőket és középiskolai természetismereti szakköröket szerveztek. Tudományos és tudományos-ismeretterjesztő konferenciát, vándorkiállításokat szerveztek, földtani-geomorfológiai térképezéseket végeztek, tudományos jelentést készítettek, számos kutatási munkába bekapcsolódtak, ismeretterjesztő kiadványokat is megjelentettetek, mindemellett 2013-tól időszaki kiállítással egybekötött tudományos ismeretterjesztő konferencia-sorozatot indítottak.

 

 Forrás: Herman Ottó Intézet

Cikk megosztása