alt

2016. február 9-én kezdetét vette a Hulladék Akadémia, amely játékos és interaktív formában vállalkozik szemléletváltásra a környezettudatosság jegyében. A kiállítás megnyitóján a Herman Ottó Intézet is részt vett.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Lágymányosi kampuszában nyílt nagyszabású környezetvédelmi kiállítás és kampány, amely tippeket és megoldásokat kínál a hulladék csökkentésére, hogy ezáltal javuljon hazánk ökológiai lábnyoma.

A Hulladék Akadémia első, budapesti megnyitóján V. Németh Zsolt arról beszélt, hogy a hulladékgazdálkodás területén az elmúlt években elért eredmények jó alapot jelentenek a változáshoz. A Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára részletezte, hogy a házhoz menő gyűjtés nem várt eredményt hozott: 150 százalékra emelkedett a begyűjtött papír és műanyag hulladék mennyisége. Részben ennek eredményeként pedig idén januártól a megtermelt hulladék mennyiségétől függően akár kisebb, és ezáltal olcsóbb kukát is kérhetnek a lakosok a közszolgáltatójuktól.

Az államtitkár szerint a környezeti és a hulladékokkal kapcsolatos szemléletformálást minél fiatalabb korban kell elkezdeni azért, hogy a környezettudatosság valóban készséggé, magatartásformává, életmóddá váljon. Erre a célra pedig tökéletes ez a kiállítás.

A Hulladék Akadémia egy olyan hiánypótló kezdeményezés, amely rendkívül látványos és emberközeli módon világít rá korunk egyik legnagyobb problémájára. A színes és interaktív tárlat könnyen, érthetően és érzékelhetően mutatja be azokat a lehetőségeket, amelyeket kihasználva nap mint nap egyenként is hozzájárulhatunk a hulladékok keletkezésének megelőzéséhez. A kiállítást végigjárva megtanulhatunk hatékonyabban bánni a bennünket körülvevő értékekkel - mondta az eseményen Búsi Lajos, a támogató OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság megbízott főigazgató-helyettese.

A kiállításon történeti áttekintést láthatunk, megismerkedhetünk az emberiség hulladéktermelésének történetével, megtudhatjuk, hol vannak hazánkban is úszó szemétszigetek, kipróbálhatjuk milyen egy szelektív hulladék-válogatósoron dolgozni, és elcserélhetjük kanapénkat, elajándékozhatjuk felesleges tárgyainkat is. Újragondolt installációk, játékok és infografikák színesítik az élményt, amelyet szakmai tárlatvezetés tesz teljessé.

Az ingyenes kiállítás első, budapesti állomása az ELTE Lágymányosi kampuszának aulájában várja az érdeklődőket február 19-ig, majd április végéig további öt vidéki helyszínen tekinthető meg.

Forrás: kormany.hu

Fotó: Pelsőczy Csaba

 

 

Cikk megosztása