alt

2016. február 18-án tapasztalatcsere és információgyűjtés céljából műhelytalálkozót tartottak a német és a magyar natúrpark szövetség képviselői, valamint a témában érintett szakemberek a Herman Ottó Intézetben.

Egy kérdőíves felmérést végzett a közelmúltban a Német Natúrpark Szövetség az európai natúrparkok körében. A felmérés kapcsán tíz országba, köztük hazánkba is ellátogatnak, ahol végignézik a jól működő kezdeményezéseket. A látogatás részeként műhelytalálkozót tartottak a német és a magyar natúrpark szövetség képviselői a Herman Ottó Intézetben.

A budapesti találkozón Ulrich Köster és Katharina Denkinger bemutatták a projekt célkitűzéseit és eddigi eredményeit, jövőbeli terveiket. Ahogy elmondták: a projekt zárásaként 2017-re zárójelentést és térképet készítenek, könyvet jelentetnek meg, amelyben bemutatják a natúrparkokat, valamint a parkokban rejlő potenciált is.

A német delegációtól az egyeztetés magyar résztvevői – a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Pádárné Dr. Török Éva és Dósa Henrietta, a Magyar Natúrpark Szövetségtől Básthy Béla, valamint a Herman Ottó Intézet munkatársai – a német natúrparkok működésével kapcsolatban is feltették kérdéseiket.

A találkozót követően a német delegáció ellátogatott a Vértesi, illetve az Írottkő Natúrparkba is.

 

Forrás: Herman Ottó Intézet

Cikk megosztása