alt

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége április 1-jén rendhagyó falunapot rendez komplex képzési, fejlesztési programjának záróeseményeként. A szórakoztató produkciók mellett műhelykonferenciával is várják az érdeklődőket a Herman Ottó Intézet részvételével.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége partnereivel együtt harmadik éve szervezi a Virtuális Falu Programot, amely a fiatal önkéntesek, vezetők felkészítésén keresztül a falusi közösségek megerősítést célozza. A programhoz kapcsolódóan, annak záróeseményeként kerül sor az első Tószőlősi Falunap rendezvényre 2016. április 1-jén Lajosmizsén, a Geréby Kúriában.

Tószőlős virtuális település, lakói a fejlesztési programban szerepet vállaló fiatalok. De nem falu a falu, falunap nélkül! A Tószőlősi Falunap egy könnyed keretbe foglalja a program résztvevőinek munkáját. A kötetlen együttlét, a szórakozás mellett a falusi ifjúsági közösségfejlesztés kérdését műhelykonferencián tárgyalják elsősorban gyakorlati példákon, esettanulmányokon keresztül.

Az esemény tervezett programja, valamint regisztrációs lapja elérhető a csatolmányban.

Forrás: agrya.hu

Cikk megosztása