alt

Több mint másfél éves munka eredményeként Sport és Környezet címmel jelent meg tanulmány a Herman Ottó Intézet közreműködésével. A 130 oldalas kiadvány a 16 kiemelt a környezettudatosságban segíti.

Két évvel ezelőtt a sportágak fenntarthatóságáért, valamint a sporttevékenységek „kizöldítéséért” Környezetügyi Együttműködési Kertmegállapodás jött létre, többek között a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Nemzeti Környezetügyi Intézet (ma már Herman Ottó Intézet) között. Ennek a megállapodásnak az eredményeként Sport és környezet címmel Magyarországon először jelent meg tanulmánysorozat, amely a sport és a fenntarthatóság kapcsolatát vizsgálja.

A MOB székházában tartott könyvbemutatón Kovács Ágnes olimpiai bajnok kiemelte: ezzel a tanulmánnyal elkezdődött egy folyamat. Célunk, hogy a fenntartható fejlődés fontosságára felhívjuk a figyelmet. Úszóként azt mondhatom: most a rajtkövön állunk. Remélem, hogy a közeljövőben a tanulmány bővebb változata is elkészülhet. A fenntarthatóság követelményrendszerének megfelelni ugyanis összetett feladat, amit a sportvilág összes résztvevőjének el kell látnia: a sportolóknak, az edzőknek, a kluboknak, a szövetségeknek, a sportrendezvények szervezőinek, a döntéshozóknak és a sporthoz köthető gazdasági, társadalmi szervezetek képviselőinek egyaránt. Élsportolóként megtanultam, hogy hosszú távú célok kitűzésével, munkával, szorgalommal, alázattal és kitartással kiemelkedő eredményeket lehet elérni. Hiszem azt, hogy ez a szemlélet nemcsak a sportban, de az élet bármely más területén is igaz lehet. A fenntartható fejlődés alapja a hosszú távú gondolkodás, az előre tervezés, adott esetben a rövid távon előnyösebbnek tűnő alternatívák elutasítása, a hosszú távú célok megvalósítása érdekében. A tanulmány elkészítésének célja a környezettudatos és ezzel párhuzamosan a fenntartható fejlődés nézetét képviselő sportszemlélet terjesztése – tette hozzá az olimpiai bajnok úszó.

Fábián László, a MOB sportigazgatója az egyik legfontosabb feladatnak nevezte a környezetvédelmet. Egyúttal jelezte, a kiemelt sportágakkal szemben már eddig is elvárás volt, hogy fejlesztési programjaikban figyelembe vegyék a fenntarthatósági szempontokat.

Kálóczy Mihály, a Herman Ottó Intézet környezetvédelmi szakreferense, a tanulmány szerkesztője és társszerzője magáról a könyvről elmondta, hogy több célnak is meg kívánt felelni. Egyrészt bemutatni a 16 sportág környezeti hatásvizsgálatát, másrészt javaslatokat megfogalmazni sportágaik “zöldítéséért”. A tanulmány a hatásvizsgálat és a javaslatok mellett külön fejezetben foglalkozik a 2012-es londoni nyári, és a 2014-es szocsi téli olimpia tapasztalataival.

 

Forrás: dehir.hu, nemzetisport.hu

Cikk megosztása