Idén a negyedik Helyi Aktivációs Műhelynap április 19-én a Csongrád megyei Ruzsán, az Intelligens Faluért Egyesület által működtetett Teleház – Integrált Közösségi és Szolgáltató Térben várta az érdeklődőket.

 

A szervezésben részt vevő helyi szakemberek javaslata alapján a rendezvény kiemelt témájává a közösségfejlesztés lépett elő. Elsőként Sánta Gizella, Ruzsa polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd röviden bemutatta a településen az elmúlt években megvalósult közösségi célú fejlesztéseket. Kiemelte, hogy az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) beváltotta a hozzá fűzött reményeket, átadása óta igen fontos ponttá vált a település életében, hiszen itt számos szolgáltatás egy helyen érhető el.

Eperjesi Tamás, a Herman Ottó Intézet főigazgató-helyettesének megnyitó beszédéből a jelenlévők megtudhatták, hogy a ruzsai a 33. a Helyi Aktivációs Műhelynapok sorában, amely elsődlegesen az együttműködési készség erősítését, a közös gondolkodás és a hálózatosodás elősegítését célozza a vidéki térségekben. Előadásában kifejtette, hogy az értékekhez kötődő közös gondolkodás közösségformáló erővel bír, hatására erősödik valamennyi korosztályban a szülőföldhöz való ragaszkodás. Hangsúlyozta, hogy a feltárt, beazonosított értékek egy része olyan erőforrás, amelyhez a helyi gazdaságot fellendítő fejlesztések is kapcsolódhatnak idővel, hozzájárulva ezzel a települések népességmegtartó erejének növekedéséhez.

A műhelynapon a résztvevők hasznos pályázati, közösségfejlesztési tanácsokat hallhattak, hasznos ismereteket szerezhettek az ifjúsági közösségek működéséhez és azok fejlesztéséhez kapcsolódóan, tájékozódhattak az egyházak, a hit közösségformáló erejéről, a világban betöltött szerepéről. Emellett Böröcz Lívia, a Herman Ottó Intézet osztályvezetője részletezte az IKSZT-k tevékenységét érintő aktuális jogszabályi változásokat. 

A műhelynapra szép számmal érkeztek helyi, illetve térségi értékfeltáráshoz, közművelődéshez, közösségfejlesztéshez kötődő szakmai, civil szervezetek képviselői, továbbá jelen volt több környékbeli önkormányzat vezetője és IKSZT-k munkatársai is.

 

Forrás: Herman Ottó Intézet

Cikk megosztása