alt

A következő Helyi Aktivációs Műhelynap május 19-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkeresztesen várja a helyi közösségek, a vidéki térségek fenntartható fejlődése iránt elkötelezetteket.

A város önkormányzata által működtetett Integrált Közösségi és Szolgáltató Térben a résztvevők megismerkedhetnek Mezőkeresztes értéktárával és a helyi vidékfejlesztési akciócsoport által az elmúlt években végzett térségi értékfeltáró és közösségformáló munka eredményeivel is. Kégl Ildikó újságíró Tárgyiasult gondolatok című könyvének második kötetét ajánlja a hallgatóság figyelmébe, amely Borsod-Abaúj-Zemplén megye kézműves mestereit és népművészeit mutatja be nem szokványos módon. A Herman Ottó Intézet munkatársai módszertani ajánlásokat fogalmaznak az értékfeltáráshoz, közösségi értékgyűjtéshez kapcsolódóan, illetve az IKSZT-k működését érintő aktuális tudnivalókról is beszámolnak.
A tájékoztató előadásokat követően műhelymegbeszélésen nyílik lehetőség tapasztalatcserére és kapcsolatépítésre is.

A műhelynapon való részvétel térítésmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött! A terem korlátozott befogadóképessége miatt a jelentkezéseket beérkezési sorrendben tudjuk fogadni. Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2016. április 17. (kedd) 12.00 óráig jelezze az alábbi email címen: [email protected]

Az esemény tervezett programja ide kattintva érhető el.

Forrás: Herman Ottó Intézet

Cikk megosztása