alt

Idén is meghirdette a Kék Hullám Zászló strandminősítést a Balatoni Szövetség 2016-ban. A minősítésre rekord mennyiségű nevezés érkezett. Az eddigiekhez hasonlóan egy, kettő és három csillag szerepel a zászlón, ezzel jelezve a szolgáltatások eltérő színvonalát.

A Kék Hullám Zászló minősítésre nevezett strandokat június 16-án és 17-én, a bevont partnerekkel járták be. A csillag minősítéseken kívül, különdíjazottak is születtek. Azoknál a strandoknál, melyek nem kaptak meg idén a Kék Hullám Zászlót, nem az volt a célunk, hogy leminősítsünk, hanem éppen ellenkezőleg, hogy ezzel felzárkózásra ösztökéljük azokat. A rendezvény fővédnöke Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő volt. A kiemelkedő díjazások mellett, idén három különdíj került kiosztásra.  A Balaton „legzöldebb” strandja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park különdíjában részesült. A Herman Ottó Intézet és a Balaton – felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága állította össze azt a szempontrendszert, amely alapján kiválasztásra került „legzöldebb” strand. A díjat Puskás Zoltán a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatója adta át.

Az alábbi strandok kerülték még díjazásra a „zöld”kategóriában, kiemelkedő szereplésükért: Községi Strand Balatonakali, Wesselényi Strand Balatonalmádi, Községi Strand Szigliget.

A Balaton legjobb szabad strandja idén a Platán Strand Balatonbogláron.

Három csillag minősítést kapott többek között a balatonlellei Napfény strand vagy a balatonfüredi Esterházy strand. Két csillaggal minősítették a siófoki Nagystrandot illetve a fonyódi Sándor-telepi Panoráma strand. Továbbá egy csillag minősítést kapott keszthely Helikon strandja vagy a Balatonszárszó Központi strand.

A minősítés során a legtöbb pontot szerzett strand különdíja a vonyarcvashegyi Lido Strand.

 

A díjazottak listája itt megtekinthető.

Forrás: www.balatoniszovetseg.hu

Cikk megosztása