Ferenc pápa 2015 nyarán megjelent enciklikája világszerte nagy visszhangot váltott ki. A világunkat formáló kérdéseket tárgyaló körlevélhez kapcsolódó pódiumbeszélgetéssel július 25-én, Kapolcson várják az érdeklődőket.

 

A Művészetek Völgye Fesztivál látogatói számára lelki feltöltődés céljából, naponta 11.30 és 12.30 között a római katolikus templomban rendhagyó istentiszteletet tartanak, Lelki táplálék déli harangszóra címmel. A helyszín szimbolikájából kiindulva felfelé tekintünk, együtt gondolkozunk, imádkozunk. 2016. július 25-én Kocsis Áron református lelkész lesz segítségünkre.  

A 2015 nyarán Ferenc papa megjelent Laudato si' / Áldott légy kezdetű enciklikája méltán váltott ki világszerte nagy sajtóvisszhangot. Közérthető és mindenkihez szól, így az írás legfőbb érdeme, hogy összeköti környezetünk gondjait értékrendünk és egymáshoz való viszonyunk problémáival, megalkotva az átfogó ökológia fogalmát. Július 25-én Mire hív a Laudato si’ enciklikája? címmel Nemes Csaba Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztályának vezetője, Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesületnek alapítója lesz pódiumbeszélgetésünk előadója.

A körlevél közös cselekvésre buzdít bennünket, így várjuk az érdeklődőket a világunkat formáló kérdések megvitatásához. 

Bővebb infromávió eléhető itt.

Forrás: Herman Ottó Intézet

Cikk megosztása