A Nagycsaládosok Országos Egyesülete idén immár második alkalommal rendezi meg a Nagycsaládos Fesztivált 2016. szeptember 17-én a Magyar Vasúttörténeti Parkban, amelyen a Herman Ottó Intézet is közreműködik. Érdekes programokkal várják az érdeklődőket, azokat a családokat is, akik nem tagjai az egyesületnek.

A 2014-ben megrendezett I. Nagycsaládos Fesztivál sikere után, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és együttműködő partnere idén is hasonló nagyszabású, minden korosztály számára szórakozást nyújtó rendezvényt igyekeztek létrehozni.  A gyermekek számára izgalmas látnivalókat, játékokat rejtő Vasúttörténeti Parkban reggeltől késő délutánig színes programok várják a látogatókat több helyszínen, minden generáció találhat érdeklődési körének megfelelőt. A két színpadot zenés, táncos, irodalmi és színházi produkciók töltik meg. A néptáncbemutatók között láthatjuk majd a Páva Matiné gyerek nagycsaládos fellépőit is, valamint a Virtuózok is bemutatkoznak.

A Hungarikumok utcája a fesztivál újdonságának számít. A standokon megjelenő kiállítók felvonultatják mindazon kiemelkedő értékeket, melyek a magyarság eredetiségét, különlegességét hangsúlyozzák. Jelen lesznek a kulturális örökség, az agrár- és élelmiszergazdaság jellegzetességeit felvonultató egyes hungarikumok.

Az Agrár-szakképző Iskolák és a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum iskolái is képviseltetik magukat az ország és Budapest területéről, segítve a nagycsaládok tizenéves korosztályát a pályaválasztásban. Több hagyományos szakmát képviselő tanintézmény mutatja be a versenyképes tudást adó szakképzési rendszert.
További részletek és jelentkezés: fesztival.noe.hu

Forrás: noe.hu

 

Cikk megosztása