A vidékfejlesztési tárca módosította az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terekre vonatkozó jogcímrendeletet. Az erről szóló új jogszabály 2012. augusztus 2-án jelent meg a Magyar Közlöny hasábjain.
August 2012
July 2012
Több mint 50 millió forintból modernizálták és alakították át a mai kor követelményeinek megfelelően Zalakomár egykori kultúrházát, amely így Integrált Közösségi és Szolgáltató Térként szolgálhatja tovább a helyieket.
Révfülöp, Sárszentmihály és Zsira is csatlakozott az Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret létrehozó települések sorához, ezzel sikeresen részt véve az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb vidékfejlesztési programjában.
Aktuális vidékfejlesztési kérdésekről, a LEADER kezdeményezés tanulságairól, tapasztalatairól egyeztettek az Európai Bizottság és a VM képviselőivel a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület tagjai.
Integrált Közösségi és Szolgáltató Térként éledt újjá Kismaroson a Pierer-ház. Az épület, amely korábban is kiemelt helyet foglalt el a község életében, most megújult tartalommal áll a helyiek rendelkezésére.
A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet a dél-dunántúli régió IKSZT címbirtokos szervezetek képviselői, munkatársai részére az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér programmal kapcsolatosan Helyi Aktivációs Műhelynapot szervez.
Szalagátvágás, majd több generáció produkciója a színpadon, hangos, elismerő taps, éljenző fütty és ujjongás a nézőtér felől. A Somogy megyei Nakon felavatták a helyi Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret.
June 2012
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztetési Alapnak köszönhetően újulhatott meg három játszótér is az országban, így a gyermekeket modern, biztonságos, az előírásoknak megfelelő eszközök várják.
May 2012
A közelmúltban két nagyobb fejlesztésnek is örülhettek a nyalkai lakosok. Mind az új pihenőpark, mind az európai uniós támogatásnak köszönhetően kialakított IKSZT hozzájárulhat a helyi közösség összefogásához és megerősítéséhez.
Mintegy 53 millió forintos támogatásnak köszönhetően alakítottak ki Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret a Pest megyei Ipolytölgyesen. Az épület a legelsőként átadott ilyen intézmény a térségben.