August 2016

alt

Koncert, néptánc, filmjelenetek, balladák, korabeli dokumentumok – ezekből áll össze a Betyárjáték, egy élő népi rock 'n' roll film, amely augusztus 19-én 21 órától lesz látható az őriszentpéteri Malom Udvaron.

alt

Mitől boldog az ember? Mi a boldogság? Hogyan lehetünk boldogok? Az idei Művészetek Völgyében a református udvar a boldogság mélységeit kutatta. De képviseltette magát a református egyház a Teremtésvédelmi Udvar programsorozatában is.

alt

A Mária Út Egyesület kezdeményezésére immáron harmadik alkalommal indulhatunk útnak az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapon. Idén augusztus 27-én a Mária Út teljes útvonala elérhető lesz az érdeklődők számára.

July 2016

alt

Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület internetes szavazása az év madaráról. A legtöbb szavazat a tengelicre érkezett, ezért ennek a madárnak, illetve élőhelyének védelmével foglalkoznak kiemelten a jövő évben.

alt

Értékeink hosszú távú fenntarthatóvá tétele folyamatos kihívás elé állít bennünket – mondta Szakáli István Loránd az Értékek, értékőrök, hungarikumok című pódiumbeszélgetésen, amelyet a Herman Ottó Intézet, az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület és a Pannon Térség Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány szervezett Kapolcson.

alt

Átadták az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által hatodik alkalommal meghirdetett Családbarát munkahely pályázat díjait. A Herman Ottó Intézet idén második alkalommal nyerte el a minősítést.

Megjelent a Magirat, az agrárszakképzésben tanuló diákok magazinja. A szerkesztőség az Földművelésügyi Minisztérium Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ diákjaiból alakult.

Oldalak