May 2016

2016. június 21-én az éghajlatváltozásról, az alkalmazkodás és megelőzés lehetőségeiről rendez konferenciát a Herman Ottó Intézet, amely a társadalom és a helyi közösségek szemszögéből tekinti át a problémakört.

alt

Az idei Tanyafejlesztési Program volt a témája annak a május 17-ei szakmai konferenciának, amelynek a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác terme adott otthont. A tanyán élők 2016-ban három célterületre, összesen 720 millió forintos keretösszegben pályázhatnak.

alt

Megjelent a 2016. évi Tanyafejlesztési Program 4. célterületének egyedi támogatási kérelmek benyújtásához segítséget nyújtó útmutatója.  A rendeletben szabályozott feltételek és a vonatkozó előírások a csatolmányban érhetőek el.

 

 

 

alt

A polihisztorrá válás izgalmas útján indulhattak el a Földművelésügy Minisztérium fenntartásába tartozó szakközépiskolák csoportjai a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár valamint a Herman Ottó Intézet közös rendezvényén.

alt

A Herman Ottó Intézet idén elsőször hirdeti meg „Az év tájértéke” felhívását. A kezdeményezés célja amellett, hogy megtaláljuk az év tájértékét, hogy a helyi közösségek minél jobban ismerjék meg saját táji értékeiket, valamint más települések és térségek adottságait, ezáltal hazánk táji szépségét és változatosságát.

alt

A Magyar Természettudományi Múzeumban folytatódott a Herman Ottó Napok rendezvénysorozat, ahol szakmai előadások, filmvetítések, madárbemutató, illetve természetbarát játszótér is segítette tollas és szőrös szomszédjaink megismerését.

Oldalak