October 2015

A hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására, valamint a kihalófélben lévő hagyományos népi mesterségek továbbörökítésére megjelentek az idei hungarikum pályázatok. November 16-tól lehet a támogatásra jelentkezni

Megjelent a Földművelésügyi Minisztérium 2015/2016-os tanévre vonatkozó felhívása a hatáskörébe tartozó országos tanulmányi versenyekre, melyet a nappali tagozatos végzős tanulók számára hirdetnek meg. 

A Herman Ottó Intézet pályázatot hirdet általános- és középiskolás gyermekek számára „Hulladékból kreatív tárgyak” címmel, mellyel csatlakozik az Európai Bizottság LIFE+ programban megvalósuló Európai Hulladékcsökkentési Héthez. 

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kitüntetéseket adott át a Kossuth téri agrárpalota Darányi Ignác termében az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja alkalmából. A kitüntetettek között két kollégáját is köszöntheti a Herman Ottó Intézet.

A Herman Ottó Intézet szervezésében ősi szakmákkal, magyar ízekkel, a vidék szépségével és értékeivel várja az érdeklődőket a „Gondold újra, éld át a hagyományt” hagyományőrző fesztivál.

Az értékek gyűjtése és fenntartható hasznosítása, a társadalmi felelősségvállalás, a tájrehabilitáció és tájfenntartás gyakorlata állt a Herman Ottó Intézet október 21-ei konferenciájának középpontjában.

A hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására, valamint a kihaló félben lévő hagyományos népi mesterségek tovább örökítésére október 26-án, megjelennek az idei hungarikum pályázatok.

Az információcsere, az együttműködések fórumaként szolgált a Földművelésügyi Minisztérium és a Herman Ottó Intézet közös rendezvénye, amelynek középpontjában az öko-innovatív környezetvédelmi vállalkozások támogatási lehetőségei álltak.

A zaj elleni védelem aktuális kérdéseiről rendezett konferenciát a Herman Ottó Intézet 2015. október 13-án, amelyen a magyarországi helyzet mellett a hiányosságokat, jogszabályi kereteket, új eszközrendszereket is tárgyalták.

Több mint ezer pedagógus végez informatikai tanfolyamot, foglalkozik digitális tananyagfejlesztéssel a Miskolci Egyetem, a Kaposvári Egyetem, valamint a Herman Ottó Intézet hátránykompenzációt és a társadalmi felzárkózást segítő, „Digitális Úton-Útfélen komplex iskolai innováció és digitális szemléletformálás hátrányos helyzetűek körében” című programjában.

Oldalak