November 2014

Az észak-magyarországi régió egykori Helyi Vidékfejlesztési Irodáinak vezetői találkoztak  informálisan 2014. november 7-én. A rendezvényen a régió 28 kistérségében működő irodájának vezetői is részt vettek.

„Hagyomány - Helyi termék - Hálózat” címmel rendeztek konferenciát a helyi termékekre és szolgáltatásokra alapozott jó gyakorlatok feltérképezése érdekében Mezőtúron.

October 2014

A kormány intézkedéseinek köszönhetően hazánkban már kétszáz termelői piac működik, amely a vidéknek munkahelyet, ami a termelőnek megélhetést, a vásárlónak pedig jó minőségű magyar árut jelent.

Közlemény a Földművelésügyi Minisztérium illetékességi körébe tartozó iskolai rendszerű és iskolarendszeren kívüli szakmai vizsgák bejelentéséről és a központi írásbeli tételek kiadási rendjéről.

September 2014

Magyarország nyolcadik natúrparkját pénteken a Somogy megyei Törökkoppányban avatták fel. A natúrparkok fejlesztésére egy éve kezdett együttműködést a minisztérium, a NAKVI és az MNVH.

July 2014

Több mint száz kutató, egyetemi hallgató ünnepelte a Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábor négy évtizedes értékteremtő munkáját, a jubileumi tábort a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat finanszírozásában egy új kötettel is köszöntötték.

Oldalak